honvedelem.hu
Személyügyi szakmai továbbképzést tartottak

Országos szintű személyügyi szakmai továbbképzést szervezett a Magyar Honvédség alakulatainak az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság.

A HM Védelemgazdasági Hivatal Aba utcai épületében tartott továbbképzésen elsősorban az új állománykategóriáról, a honvédelmi alkalmazottakról esett szó.

A rendezvényt Deme Balázs alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokság Központi Humánerőforrás-támogató Főnökség vezetője nyitotta meg, aki elmondta: amennyiben a honvédelmi alkalmazott önként vállalja a többletkötelezettség teljesítését, akkor rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején tényleges katonai szolgálatot teljesíthet. Erről írásban kell nyilatkoznia, amit első ízben április 30-ig tehet meg.

sz1.jpgDeme Balázs alezredes hangsúlyozta: az esetleges szolgálatteljesítést minden magyar állampolgárságú honvédelmi alkalmazott vállalhatja, amennyiben nem a próbaidejét tölti. Azok, akik tavaly közalkalmazottként már a Magyar Honvédség állományába tartoztak és most a nyilatkozattétel mellett döntenek, januárig visszamenőleg jogosultak a magasabb honvédelmi illetménykiegészítésre.

A résztvevők nemcsak a változás jogszabályi hátterével ismerkedtek meg, hanem – ezzel kapcsolatosan – a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer személyügyi alrendszerében végrehajtandó feladataikkal is, amelyeket jegyzet formájában meg is kaptak a szakemberek, hogy az munkájukat lépésről-lépésre segíthesse.



Aktuális videók
2019. április 18. 16:04
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat