honvedelem.hu
Az Egyesült Államokat és Izraelt bírálta az iráni elnök

Az Egyesült Államokat és Izraelt okolta a térség jelenlegi problémáiért Haszan Róháni iráni elnök április 18-án, az iráni fegyveres erők napjának alkalmából elmondott beszédében, amelyet az állami televízió is közvetített.

Róháni felszólította a térség országait és a többi muszlim országot, tegyék félre ellentéteiket és egyesüljenek „a cionista és az amerikai agresszió ellen”. Hozzátette, hogy közös erővel sikerül visszaadniuk  az őket megillető történelmi jogokat a palesztinoknak, akik – emelte ki – már hetven éve megszállás alatt élnek.

„A térség népei évszázadokon át békében éltek egymás mellett. Minden mostani problémáinkat mások okozzák” – jelentette ki Róháni, egyúttal hangsúlyozta, hogy Irán semmiféle fenyegetést nem jelent a muszlim országokra és azok érdekeire nézve.

Az Egyesült Államok április elején hivatalosan is terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát; ez az első eset, hogy egy más állam fegyveres erőit vagy egy részét így minősítik Washingtonban. A döntést üdvözölte Irán régiós riválisa, Szaúd-Arábia, és a síita többségű, ám szunnita királyi család uralta Bahrein is.

Róháni – több más magas rangú iráni politikussal együtt – súlyos hibának nevezte a washingtoni döntést.



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat