honvedelem.hu
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készül a Zrínyi Kiadó

A budapesti könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, térségünk meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A jeles eseményen a hazai résztvevők között természetesen ott lesz a Zrínyi Kiadó is április 25-28. között, a budai Millenárison.

4.jpgImmár huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyen a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői, köztük huszonnégy ország neves alkotói vesznek részt. A könyvszakmai és üzleti fórumként is rangos rendezvény kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások és filmvetítések várják az érdeklődőket. A rendezvényen évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország kultúrája, irodalma, könyvkiadása. 2019-ben Norvégia a díszvendég, így a világ legrangosabb írói közül idén Karl Ove Knausgaard, napjaink egyik legizgalmasabb kortárs szerzője veheti át a Budapest Nagydíjat.

2.jpgA fesztiválon sokszínű könyvkínálatával várja az érdeklődőket a Zrínyi Kiadó standja is. „A kínálatunkban – többek között – ott lesznek a 2019-ben megjelent újdonságaink: A magyar katonai térképészet 100 éve 1919 – 2019 című díszkötet magyar, illetve angol nyelvű változatai, valamint a 100 éves az önálló magyar katonai felderítés, hírszerzés és elhárítás 1918 – 2018 című könyv” - árulta el érdeklődésünkre dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a kiadó vezetője. „Ugyancsak megvásárolható lesz a Magyarország húszéves NATO-tagsága alkalmából kiadott angol-magyar kétnyelvű díszkötetünk, amely A NATO 4.0 és Magyarország 20 év tagság – 30 év együttműködés címet viseli.”

1.jpgA kiadó vezetőjétől megtudtuk: a fesztiválon bemutatkozik egy brit-magyar koprodukcióban készült kézikönyv is, A legteljesebb túlélési útmutató címmel, magyar szakfejezetekkel bővítve. „A légierős, a páncélos, valamint a hadihajós poszter megjelenése után elkészült a hiánypótló kézifegyver-poszterünk is” - hangsúlyozta Isaszegi János, majd hozzátette: természetesen a Magyar Honvédség 170. évfordulója alkalmából megjelent díszkötetek, kiadványok és dobozkönyvek is megtalálhatóak lesznek a fesztiválon. „Az 1951-ben alapított Zrínyi Kiadó több mint kétszáz elismert, tartalmas és színvonalas könyvéből válogathatnak az érdeklődők. A hadtörténelmi, hadtudományi, ifjúsági, haditechnikával, honvédelemmel, biztonságpolitikával és a Magyar Honvédség munkájával egyaránt foglalkozó műveink között mindenki megtalálhatja a számára kedves olvasnivalót” - tette hozzá a kiadóvezető.

A könyvfesztivál alkalmából a Zrínyi Kiadó 30, 40 és 50 százalékos kedvezménnyel árusítja majd könyveit a B68-as standnál.

3.jpgFotó: archív



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat