honvedelem.hu
Tavaszi diadalmenet
A szabadságharc legdicsőségesebb fejezete

170 éve, 1849. március 30-án hagyta jóvá az egri haditanács azt a támadási tervet, amelyből aztán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legdicsőségesebb fejezete íródott. Ekkor a honvédsereg a Tisza vonala mögül előrelendülve visszavívta az ország nagy részét, a hadjárat tetőpontján pedig felszabadította a fővárost, Pest-Budát. Bár az áhított cél, a császári főerők megsemmisítése nem valósult meg, a történtek joggal kerültek arany betűkkel hadtörténelmünk lapjaira.

1.jpgIsaszegnél vívták a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatáját.

A főhadszíntér inkább a magyar hadvezetés torzsalkodásáról, semmint a csatazajtól volt hangos 1849 márciusában. A tiszafüredi „tiszti zendülés”, a fővezér, Henryk Dembiński altábornagy leváltása, a helyébe lépő Vetter Antal altábornagy ellentámadási kísérletének csődje Cibakházánál: ezek voltak a tavasz első hónapjának magyar szempontból fontosabb eseményei.

2.jpgVetter ugyanakkor nem sokáig merengett a kudarcokon, hanem azonnal hozzálátott egy újabb haditerv kidolgozásához; elsődleges célja az volt, hogy az ellenséget kiszorítsa az ország központi területeiről, illetve felmentse Komáromot, s a harcok súlyát Nyugat-Magyarországra helyezze át. A fővezért március 28-án betegség döntötte le a lábáról, ekkor viszont már – az ő elképzeléseit követve – javában zajlott a csapatok összpontosítása az újabb ellentámadáshoz. Ennek végrehajtását az 1849. március 30-án, Egerben tartott haditanácson hagyták jóvá, ahol Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke (Vetter felépüléséig, tehát ideiglenesen) Görgei Artúrt bízta meg a főparancsnoki teendők ellátásával.

A tervek szerint a VII. hadtestnek Hatvannál kellett magára vonnia a császári-királyi erők figyelmét, mialatt az I., a II. és a III. hadtestből álló déli csoportosítás a Jászságon keresztül az ellenfél gödöllői védőállásai mögé kerül. A magyar katonai vezetés elképzelései szerint április 7-én ott vívták volna meg a döntő ütközetet, melyet a főváros visszafoglalásának kellett követnie.

A haditerv mindazonáltal rejtett magában némi kockázatot. Ha ugyanis a császári csapatok fővezére, Alfred Windisch-Grätz rájön arra, hogy katonáival szemben Hatvannál mindössze egyetlen hadtest áll, és azt szétveri, akkor ő kerül a magyar főerők hátába.

Győzelmek sorozatban

A terv végrehajtása remekül indult, hiszen 1849. április 2-án Hatvannál a magyar csapatok szép győzelmet arattak, ami az események egyik főszereplőjének, Gáspár András ezredesnek tábornoki és hadtestparancsnoki kinevezést hozott. Mindezek tetejébe a félrevezetés is tökéletesen sikerült, Franz Schlik altábornagy tudniillik azt a téves következtetést vonta le, hogy a főerőkkel áll szemben.

3.jpgA tavaszi hadjárat nyitányát a hatvani ütközet jelentette.

Két nappal később a haderő déli csoportosítása – Tápióbicskénél – szintén megvívta első győztes ütközetét, melynek azonban akadt egy apró szépséghibája. Bár a diadal – ha lehet – még a hatvaninál is fényesebb volt, leleplezte a magyar megkerülő hadmozdulatokat. Mindazonáltal a császári vezérkar még mindig teljes sötétségben tapogatódzott. A VII. hadtest ugyanis olyan jól látta el feladatát Hatvan térségében, hogy Windisch-Grätz továbbra sem tudta eldönteni: a honvédsereg melyik irányból kezd majd támadásba. Tanácstalanságában hosszú arcvonalon szórta szét csapatait, aminek eredményeként lehetetlenné tette azok gyors összpontosítását.

Ez a hiba pedig április 6-án megbosszulta magát; ekkor – a vártnál egy nappal korábban – került sor a döntő ütközetre, ráadásul nem Gödöllő, hanem Isaszeg mellett, ahol az előrenyomuló Damjanich János, illetve Klapka György hadteste beleütközött a Josip Jellačić horvát bán vezette erőkbe. Csatát kellett tehát állni, melynek alakulása kezdetben nem kecsegtetett semmi jóval. A honvédsereg számára kedvező fordulatot végül a II. hadtestet irányító Aulich Lajos tábornok megjelenése hozta, aki – hallva az ágyúdörgést – nem várt a parancsra, s tartalékban álló csapataival elindult a közeli Dányról és Zsámbokról Isaszegre. Fellépésének köszönhetően tehát megfordult az ütközet menete, de a magyar hadvezetés eredeti elképzeléseivel szemben nem sikerült megsemmisítő vereséget mérni a császári-királyi főerőkre.

4.jpgA III. hadtest rohama a tápióbicskei hídnál.

Kockázatos tervek

Az isaszegi győzelmet követő napon, április 7-én, Gödöllőn összeült haditanács egy újabb, és az előzőnél is kockázatosabb tervet dolgozott ki. Abból a felismerésből kiindulva, hogy a főváros elleni frontális támadás valószínűleg nem érné el a kívánt célt, a katonai vezetés ismét a megkerülő hadművelet mellett döntött. Az elképzelések szerint Aulich hadtestének, illetve az Asbóth Lajos vezette 12. hadosztálynak (összesen 12 000 emberrel) a kerepesi magaslatokon széles sávban felvonulva a főváros elleni támadást kell színlelnie, így hitetve el Windisch-Grätz tábornaggyal, hogy a magyar főerők Pest alatt állnak. Mindeközben az I. és a III. hadtest – egy nagy északi kerülőt követően – Vácnál áttöri az ellenséges védelmet, majd magához vonva a VII. hadtest két hadosztályát felmenti Komáromot.

5.jpgA magyar kézen lévő erődöt már hónapok óta ostromzár alatt tartotta az ellenség. A védők ereje fogytán volt, bármelyik pillanatban bekövetkezhetett a kapituláció, tehát a felmentéssel nem lehetett késlekedni. Egy esetleges komáromi siker ráadásul lehetővé tenné a főváros környékén állomásozó császári-királyi erők bekerítését is, amit Windisch-Grätz csak egy módon kerülhet el: ha harc nélkül feladja Pest-Budát.

Ez a merész terv viszont könnyen a visszájára fordulhat, ha Windisch-Grätz rájön, hogy Pest határában mindössze egyetlen hadtest tevékenykedik. Azt legyőzve ugyanis szabaddá válna számára az út a szabadságharc hadműveleti bázisát jelentő Tiszántúl és a kormány székhelye, Debrecen felé.

Az elterelő hadművelet irányításával megbízott Aulich tábornok azonban ezúttal is kitűnően helytállt. Több mint egy héten keresztül az orránál fogva vezette a teljes császári hadvezetést, mialatt a magyar főerők április 10-én Vácnál legyőzték Christian Götz vezérőrnagy csapatait, majd – a Garam folyón átkelve – Komárom felmentésére indultak.

A császáriak csak ekkor jöttek rá, hogy ismét egy hadicsel áldozatai lettek, ami Windisch-Grätz fővezérségébe került. A tábornagy bukásában – katonai kudarcai mellett – politikai hitvallása is közrejátszott, hiszen amíg ő megelégedett volna az áprilisi törvények eltörlésével, addig sógora, Felix Schwarzenberg miniszterelnök – a neoabszolutizmus híveként – Magyarországot a Habsburg Birodalom más tartományainak szintjére akarta süllyeszteni.

Az új fővezér Ludwig Welden táborszernagy lett, aki – megakadályozandó Komárom felmentését – a térségbe küldte tartalékhadtestét, melynek néhány dandárja azonban (a kellő összpontosítás hiányában) április 19-én, Nagysallónál súlyos vereséget szenvedett. A tavaszi hadjárat legszebb győzelme után szabaddá vált az út Komárom felé; az ostromzárat előbb észak felől számolta fel az I. és a III. hadtest, április 26-án pedig az erőd déli oldalán is meg kell hátrálnia Balthasar Simunich altábornagynak. A császári-királyi tábornok végül csak annak köszönhetően kerülte el a katasztrofális vereséget, hogy a Pest-Budáról kivont főerőkkel megjelent a csatatéren Franz Schlik, s visszaverte a magyar támadó oszlopot.

Welden tudniillik még április 21-én elrendelte a főváros kiürítését, s csak Budán hagyott hátra egy hozzávetőleg 5000 fős helyőrséget. Csapataival a nyugati határszél irányába indult, míg Jellačićot délre küldte, hogy adjon új lendületet a kihunyni látszó szerb felkelésnek.

6.jpgA magyar lovasság üldözi a császári-királyi csapatokat 1849. április 19-én, Nagysallónál.

Buda vagy Bécs?

Komárom felmentése, illetve a tavaszi hadjárat megannyi szép győzelme ellenére a magyar katonai vezetés nem lehetett teljesen elégedett, mert azzal, hogy a császári erőket kiszorították az ország nagy részéről, csak a minimális elvárásaik teljesültek, ellenfelükre nem sikerült megsemmisítő vereséget mérni.

Felmerült tehát a kérdés: üldözzék-e azt a császári főerőt, amely Bécs elé érve (az összpontosításnak köszönhetően) már nagyságrendileg 54 000 katonát számlált? Eséllyel szállhat-e szembe a honvédsereg ezzel a kétszeres túlerővel?

A választ a Komáromban április 29-én összeült haditanácsnak kellett megadnia. Hosszú vita után – Klapka javaslatára – elvetették a további üldözést. Úgy döntöttek, hogy csak a fősereg kiegészítése, illetve a Délvidékről várt erősítések beérkezése után folytatják a nyugati irányú offenzívát, a néhány hetesre tervezett hadműveleti szünetet pedig Buda visszafoglalására használják fel.

7.jpgA honvédsereg 1849. április 26-án teljesen felszámolta a Komárom körüli ostromzárat.

Fotó: archív



Forrás: Magyar Honvéd 2019. március (honvedelem.hu)
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat