honvedelem.hu
Főhajtás a katonahősök emléke előtt Békéscsabán

A Nagy Háborúban életüket vesztett honvédek emléke előtt tisztelegtek április 29-én, hétfőn Békéscsabán. A kormányzati forrásból, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával felújított első világháborús hősi temetőt katonai tiszteletadás mellett avatták fel.

cikk_01.jpgA sírkert ünnepélyes átadásakor Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a legendás cs. és kir. 101. gyalogezred katonáinak hősiességét felidézve az utódok felelősségére hívta fel a figyelmet. „Napjainkban fontos, hogy a magyar katonák emlékét ne borítsa a feledés homálya. Nem hagyhatjuk, hogy sírjaik leromoljanak, emlékműveiket benője a gaz, hogy rongálják őket, akár hanyag nemtörődömségből, akár rossz szándékból. Amikor Békéscsaba hősi temetőjében a kegyelet koszorúit elhelyezzük, gondoljunk rájuk is hálával, emlékezzünk hősi tetteikre, a hazáért önmagukat feláldozó magyar katonákra! Helytállásuk szolgáljon örök példaként az utókor számára!” – mondta.

cikk_02.jpg

Szarvas Péter polgármester beszédében emlékeztetett: „A történelmi Békés megye területén élők közül közel tízezren haltak hősi halált. Békéscsaba történetének egyik legmegrázóbb eseménye volt a 101-es gyalogezred harcba vonulása. Az I. világháború idején Békéscsabán működött az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadikórháza. Így az ideszállított és itt elhunyt katonák nyughelye is ez a sírkert lett. Több mint hat nemzet katonája nyugszik a temető 728 sírjában: 489 magyar, 89 orosz, 14 szerb, 13 olasz, 12 német, 105 román és 6 ismeretlen nemzetiségű. Felújított hősi temetőnk emlékeztetni fogja a következő nemzedékeket is azokra a hősökre, akik a legnagyobb áldozatot hozták hazájukért. A mi feladatunk pedig a sírhelyek gondozása, hiszen az emlékezet tartja életben az utókor tiszteletét és viszi tovább a múlt értékeit.”

cikk_03.jpg

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője a város és a megye hősi halált halt honvédeinek emlékét felidézve arra az óriási emberveszteségre is emlékeztetett, amelyet hazánk szenvedett a Nagy Háborúban. „Történelemkönyvek, filmek, nagyszülők és dédszülők mesélnek nekünk a száz évvel ezelőtti világégésről, milliók értelmetlen haláláról” – fogalmazott.

cikk_04.jpg

Dudás Ferenc főhadnagy, protestáns, valamint Bálint Mihály Gábor hadnagy, katolikus tábori lelkészek megemlékező imáit követően a résztvevők megkoszorúzták a hősi temető központjában álló, sebesült honvédet ábrázoló szobrot, Pop Vilhelm és Papp László alkotását, az áldozatvállalás, a hazaszeretet jelképét.

cikk_05.jpg

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviseletében Erdélyi Lajos helyettes államtitkár, valamint Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese, majd Szarvas Péter polgármester koszorúzott. A Békés megyei Kormányhivatal és a megyei védelmi bizottság nevében Hajdu Gábor tűzoltó alezredes és Gulyás László alezredes, az egykori békéscsabai helyőrség katonáit képviselve Lipták József alezredes, Kincses József és Braun Tibor őrnagyok helyezték el az emlékezés virágait a sírokon.

cikk_06.jpg

A hősi temető átadásán részt vettek a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi ezred 101. Területvédelmi Zászlóaljának katonái.

Fotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Főhajtás a békéscsabai katonahősök emléke előtt
Kapcsolódó galéria
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 01.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 02.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 03.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 04.jpg
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 05.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 06.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 07.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 08.jpg
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 09.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 10.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 11.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 12.jpg
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 13.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 14.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 15.jpg Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 16.jpg
Átadták a felújított első világháborús hősi temetőt Békéscsabán / 17.jpg
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat