honvedelem.hu
„Keresd a békét és azt kövessed!”
61. alkalommal rendeznek Nemzetközi Katonai Zarándoklatot Lourdes-ban

Az elmúlt több mint két évtizedhez hasonlóan idén is ott lesznek a magyarok az immár 61. alkalommal megrendezendő Nemzetközi Katonai Zarándoklaton, a Szűz Mária-tisztelet egyik leghíresebb zarándokhelyén, a dél-franciaországi Lourdes-ban.

01.jpgBerta Tibor ezredes

Közel kétszáz, aktív vagy nyugállományú katona, illetve honvédelmi alkalmazott és családtagjaik képviselik a Magyar Honvédséget a május 17-19. között megrendezendő 61. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton, Lourdes-ban. Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az idei zarándoklat nem kötődik semmilyen jubileumhoz vagy különleges eseményhez, legalábbis ami a lourdes-i Jelenéseket illeti, de az mindenképpen figyelemre adhat okot, hogy 175 éve született és 140 éve hunyt el Soubirous Szent Bernadett.

Mint minden évben, az idei rendezvénynek is van egy mottója, ezúttal a Zsoltárok Könyvéből vett idézet, egészen pontosan a 34. zsoltár 15. verse: „Keresd a békét és azt kövessed!”.

02.jpg 

Berta ezredestől megtudtuk: idén a magyar zarándokok már megkapják azt az ima- és olvasókönyvet, ami 2018-ban jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség támogatásával. Ebben a könyvben nemcsak a legfontosabb imádságok, gondolatok és elmélkedések találhatók meg, hanem egy külön fejezetet szenteltek Lourdes-nak, a Mária-jelenéseknek, a Nemzetközi Katonai Zarándoklatnak, valamint XVI. Benedek pápa kegyhellyel kapcsolatos gondolatainak. A könyvhöz – az idei rendezvény tiszteletére – különleges borító és füzet is készül, amely tartalmazni fogja a részletes programot is.

A Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke elmondta: a magyar zarándokcsoport helyszínre jutását idén is segíti a Honvédelmi Minisztérium, ezúttal a Magyar Honvédség egyik Airbus A319-es szállító-repülőgépével juttatják ki a zarándokokat Franciaországba. A rendezvényt a tervek szerint megtiszteli jelenlétével Benkő Tibor honvédelmi miniszter is.

 03.jpg

A programmal kapcsolatban Berta Tibor ezredes hangsúlyozta: a háromnapos búcsújárás hagyományosan a látványos megnyitóünnepséggel kezdődik, felolvassák Ferenc pápának azon gondolatait, melyet a zarándoklaton részt vevőkhöz írt, a francia tábori püspök pedig meggyújtja a rendezvény gyertyáját. Még a megnyitó előtt – nem sokkal pénteken, napfelkelte után - a magyar zarándokcsoport nemzeti szentmisén vesz részt a Jelenések Barlangjánál. Szombaton a rendezvényen részt vevő politikai, katonai és egyházi vezetők megkoszorúzzák a város főterén található Hősök Emlékművét, majd katonazenekari fesztivált rendeznek. A magyar zarándokokat ezúttal a Tatai Helyőrségi Zenekar kíséri el Franciaországba. A programot este a látványos, fáklyás Mária-körmenet zárja. Nemzeti programként ezen a napom a magyar zarándokcsoport tagjai lejárják a lourdes-i keresztutat, majd pedig szentmisén vesznek részt a Szentélyek egyik kápolnájában. A Nemzetközi Katonai Zarándoklat vasárnap ünnepi szentmisével, majd pedig a hivatalos záróünnepséggel ér véget.

04.jpg 

„A zarándokok közül többen is vannak, akik már nem először járnak Lourdes-ban. Akad olyan magyar katona is, aki majdhogynem a kezdetektől részt vesz a búcsújáráson. Azonban még az ő számukra is minden évben nyújt valami újat a rendezvény. Mindig van miért imádkozni, mindig lehet kivinni magunkkal másokat a lelkünkben. Én magam minden egyes lourdes-i zarándoklattól kapok valami újat. Ez lehet egy gesztus, egy imádkozó katona, egy szobor vagy egy benyomás. Akik először jönnek Lourdes-ba, azoknak azt kívánom, hogy legyen nyitott a szívük, ne ijedjenek meg a programok sűrűségétől, a sok embertől. Azt kívánom nekik, hogy találják meg azt az élményt, ami miatt másodszor is érdemes lesz majd eljönniük” – mondta Berta Tibor ezredes.

05.jpg

Fotó: archív felvételek az elmúlt évek lourdes-i zarándoklatairól



Aktuális videók
2019. augusztus 16. 20:11
A légierő felkészült a budapesti bemutatóra
2019. augusztus 16. 18:20
Ünnepi állománygyűlés augusztus 20. alkalmából
2019. augusztus 15. 15:24
Fél nap alatt két éles riasztás
2019. augusztus 14. 17:28
Két fős csapat
2019. augusztus 06. 17:45
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat