honvedelem.hu
A megtévesztő „sárga tengeralattjáró”

A közelmúltban került nyilvánosságra néhány fénykép, amelyeken egy kisméretű, élénksárgára festett tengeralattjáró látható, amint a san diego-i haditengerészeti támaszponton, egy vontatóhajó után kötve úszik, illetve kint a nyílt tengeren az amerikai haditengerészet búvárai tevékenykednek a fedélzetén.

a-wsttt-az-orr-felol.jpgA még 2004-ben készült fotók nagy érdeklődést és nem kis felzúdulást keltettek, a közösségi oldalakon, mert a felvételeken látható „sárga tengeralattjáró” feltűnően hasonlít mind külsejében, mind méretében az észak-koreai haditengerészet Shang-O, vagyis Cápa nevű, kisméretű, dízel - elektromos típusára és sokakban rögtön felvetődött, hogy milyen úton-módon kerülhetett amerikai kézbe.

A fotók megjelenését követően, 2019 januárjában, Joseph Dempsey a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének elemzője utánajárt a dolognak és kiderítette, hogy valójában nem egy valódi tengeralattjáróról, hanem az úgynevezett WSTTT-ről (Weapon Set-To – hit Threat Target), egy 35 méter hosszú, acélból összehegesztett makettről van szó, amelyet a Mk. 54 könnyűtorpedók, valamint szonárberendezések és érzékelőrendszerek tesztjeihez használtak 2004 és 2006 között. Saját meghajtása nem volt, így uszályon, vagy vontatva juttatták a próbák helyszínére és búvárok közreműködésével képes volt lemerülni, majd a felszínre emelkedni. Végül a WSTTT 2006 augusztusában az egyik, a San Clemente-sziget közelében lezajlott torpedóteszt során annyira megrongálódott, hogy nem tudták újra felszínre hozni, mivel pedig kiemelése túl sokba került volna, a mélyben maradt.

Az elveszett céltárgy pótlására, az US Navy 2011-ben a brit MSUBS cégtől vásárolt egy méreteiben és kialakításában nagyon hasonló, de sokkal modernebb, hajtóművel is rendelkező, pilóta nélküli eszközt (MASST) és azóta ezt használják kiképzési és kísérleti célokra.

Az eredeti WSTTT kialakítása nem véletlenül volt feltűnően hasonló a Sang-O-hoz, mivel a típusból közel negyvenet tartanak hadrendben Észak-Koreában és az US Navy potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, nem véletlenül. Két torpedóval felszerelt változata süllyesztette el 2010. március 29–én a dél-koreai haditengerészet Choenan nevű korvettjét, míg fegyvertelen verzióját diverzáns alakulatok szállítására és partrajuttatására használják napjainkban is.
wsttt-2.jpg

 



Forrás: A megtévesztő „sárga tengeralattjáró” (www.haborumuveszete.hu)
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat