honvedelem.hu
Minősítése: „szolgálatra kész”

Zárógyakorlattal ért véget a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban. A Visegrádi Négyek Európai Unió Harccsoport (V4 EUBG) - Horvátországgal kiegészülve - megszerezte a „szolgálatra kész” minősítést.

A gyakorlat utolsó napja statikus és egy látványos dinamikus bemutatóval zárult. A rendezvényen Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter méltatta a harccsoportban résztvevők fegyelmezettségét, valamint a nemzetek közötti sikeres együttműködést.

cikk_01.jpg

A záró napon a nemzetek katonai vezetői is részt vettek, a Magyar Honvédséget Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP), törzsfőnök támogató helyettese, valamint Szabó Árpád ezredes, az MHP logisztikai műveleti és közlekedési főnöke képviselte.

A Magyar Honvédség második legnagyobb létszámmal vesz részt a V4 EUBG-ben 2019 második félévétől, műszaki modulok vezetésében, illetve nem-kinetikus és kombinált felderítő képességekben, de szerepet vállal hadszíntéri és műveleti parancsnokságok törzs beosztásaiban, katonai rendész részlegekben, továbbá logisztikai, egészségügyi, illetve nemzeti támogató elemekben is.

cikk_02.jpg

A V4 EU Harccsoport júliustól kezdi meg készenléti szolgálatát, esetleges aktiválása és települése esetén tevékenységét - a feladatok teljes spektrumában - Brüsszeltől számított hatezer kilométeres sugarú körben láthatja el.

cikk_03.jpg

Fotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban
Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 01.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 02.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 03.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 04.jpg
Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 05.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 06.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 07.jpg Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 08.jpg
Véget ért a Common Challenge 2019 elnevezésű gyakorlat Lengyelországban  / 09.jpg
Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat