honvedelem.hu
„Hit és honvédelem”- vásznakon

Katonaalkotók festményeiből nyílt tárlat „Hit és honvédelem” címmel a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség galériájában.

cikk_01.jpgA kiállítás megrendezéséhez két jeles ünnep, évforduló szolgáltatta az apropót: május 21-e, a magyar honvédelem napja és május 22-e, a Református Egység létrejöttének tizedik évfordulója.  „Két téma találkozik ebben a tárlatban: a hit és a honvédelem. Míg a Magyar Honvédség megalakulásának 171. évfordulóját ünnepeljük, idén van a jubileuma annak a – számunkra oly fontos – eseménynek, a Debreceni Nagytemplomban összehívott alkotmányozó zsinatnak, amelynek következtében 2009. május 22-én megalakult a Református Egység. A katonák művei az elhivatottságról, a hazáról, a katonáról szólnak. A művészet lehetőség a szólásra azon bajtársaink számára, akiket ezzel a csodálatos tehetséggel áldott meg az Isten” - mondta Sajtos Szilárd őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár református tábori lelkésze.

cikk_02.jpg

A kiállítás anyaga a Mednyánszky Kör alkotóinak munkáját dicséri, amelynek tagjai a dandár katonái, honvédelmi alkalmazottai, nyugállományú katonák és civilek. A művészeti csoport a képzőművészet számos ágával foglalkozó amatőr alkotók közösségét foglalja össze. Az egyházközség Kálmáncsehi Galériájában kiállított festmények  nagy része a minden évben megrendezett Vajai alkotótábor gyümölcse.

cikk_03.jpg

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke megnyitó beszédében a katonák áldozatvállalását hangsúlyozta. „Amíg a civilek alszanak, ők ott vannak. Ha áradnak a folyók, vagy ha a határon kell helyt állni. A katonaalkotók munkáján keresztül egy olyan világra látunk rá, amely egy értékteremtő világ. A tehetség él és élni akar – üzeni nekünk ma ez a kiállítás” – mondta el gondolatait az egyházi vezető.

cikk_04.jpg

„Amikor először láttam ezeket az alkotásokat a laktanyában, azt hittem, hogy külsős alkotók alkotásai. Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy a festményeket a bajtársaink készítették. Óriási elismerés illeti a kollégákat, hogy a szolgálati leterheltségük mellett is képesek erre”- fogalmazott Szloszjár Balázs ezredes, a debreceni dandár parancsnoka. Az ezredes megnyitója végén biztosította a katonaalkotókat, hogy mint ahogyan eddig, ezután is minden támogatást meg fog adni a dandár részükre, hogy alkotó tevékenységüket tovább folytathassák.

Fotó: Szalka Miklós őrvezető



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
„Hit és honvédelem”- vásznakon
„Hit és honvédelem”- vásznakon / 01.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 02.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 03.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 04.jpg
„Hit és honvédelem”- vásznakon / 05.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 06.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 07.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 08.jpg
„Hit és honvédelem”- vásznakon / 09.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 10.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 11.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 12.jpg
„Hit és honvédelem”- vásznakon / 13.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 14.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 15.jpg „Hit és honvédelem”- vásznakon / 16.jpg
Aktuális videók
2019. június 18. 20:53
Tobruq Legacy 2019
2019. június 18. 15:56
Borsody árvái
2019. június 18. 11:44
Mintegy 700 külföldi és magyar katona bizonyított a Black Swan gyakorlaton
2019. június 15. 13:30
Tanévzáró a Kratochvilban
2019. június 14. 21:44
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat