honvedelem.hu
Egy hétvége, három segítségnyújtás

Három bocskais katona is gyors reagálóképességről és lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot az elmúlt időszakban történt közúti balesetek során.

s1.jpgMájus egyik hétvégi napján Miskolc belvárosának egyik forgalmas útszakaszán figyelt fel egy, az út mellett álló, füstölgő személygépkocsira Sajtos Szilárd őrnagy, református tábori lelkész. A járműhöz igyekezett, hogy közelebbről szemügyre vegye, mi történt. Ekkor szembesült azzal, hogy a járműből szivárog az üzemanyag, így azonnal értesítette a katasztrófavédelmet. Ekkorra már az égő autó lángjait civil személyek próbálták porral oltóval megfékezni, ám a tűz nem mérséklődött. s2.jpgA tábori lelkész leállította a forgalmat, hogy az esetleges robbanás ne tehessen kárt az éppen arra tartókban. A katasztrófavédelem munkatársai végül időben érkeztek, és megfékezték a lángokat.

Ugyanezen a hétvégén a dandár 39. Lövészzászlóaljánál szolgáló Kormos János szakaszvezető a debreceni Kossuth-laktanyába tartott éppen, amikor a 33-as főút mellett egy égő személygépkocsira lett figyelmes. Azonnal odasietett, hogy megpróbálja megfékezni a járműből felcsapó lángokat, de a rendelkezésre álló porral oltó ehhez kevésnek bizonyult. Mire a helyszínre érkeztek a tűzoltók, a szakaszvezető megnyugtatta az égő jármű enyhén sokkos állapotú sofőrjét, és kimentette tárgyi értékeit az autóból.

Az ezt megelőző pénteken pedig a dandár parancsnoka a 4. számú főút szajoli szakaszán nyújtott segítséget egy kamion által elgázolt embernek.

A dandár vezetése elismerését fejezte ki a segítségnyújtásban részt vett katonáknak.

s3.jpgFotó: Szalka Miklós őrvezető és archív



Aktuális videók
2019. június 18. 20:53
Tobruq Legacy 2019
2019. június 18. 15:56
Borsody árvái
2019. június 18. 11:44
Mintegy 700 külföldi és magyar katona bizonyított a Black Swan gyakorlaton
2019. június 15. 13:30
Tanévzáró a Kratochvilban
2019. június 14. 21:44
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat