honvedelem.hu
Hetvenöt éve volt a leghosszabb nap

The Longest Day – azaz a leghosszabb nap. Így vonult be a történelembe 1944. június 6., azaz a normandiai partraszállás napja. Ugyanakkor a 75 esztendővel ezelőtt kezdődött hadművelet több szempontból is kiérdemli a „leg” jelzőt, hiszen ez volt a második világháború legtitkosabb, és egyben legfontosabb hadművelete, amelyet a szövetséges erők legjelentősebb katonai vezetője, Dwight D. „Ike” Eisenhower tábornok irányított a németek legzseniálisabb stratégájával, Erwin Rommel tábornaggyal szemben. És még hosszan lehetne folytatni a sort…

„Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz. (…) Németország sorsa akkor dől el (…) a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.” Ezeket a mondatokat – amelyeket az elmúlt hetvenöt évben számtalanszor és számos helyen idéztek – Erwin Rommel tábornagy mondta segédtisztjének még 1944. április 22-én. Az angolok által „Sivatagi Rókának” becézett Rommelnek – mint annyi más alkalommal – ismét igaza lett: a D-nap a szövetségeseknek és a németeknek is egyaránt „nagyon hosszú” volt. Bár nem ezen az egy napon dőlt egy a második világháború európai végkimenetele, azt azonban egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a partraszállásnak köszönhetően jóval hamarabb véget értek a harcok az Öreg Kontinensen, mint tartottak volna az invázió nélkül.

01.jpg

A hadművelet az Overlord (hűbérúr) fedőnevet kapta, s az előkészületek 1943-ra tehetők, amikor Sztálin szovjet vezető, Roosevelt amerikai elnök és Churchill angol kormányfő Teheránban megállapodtak a európai második front megnyitásáról. A választás rövid időn belül Normandiára esett. Amikor a két angolszász vezető a konferencia után ismét találkozott, már arról is döntöttek, hogy a támadást várhatóan 1944 májusában indítják meg. Decemberben Roosevelt Eisenhowert nevezte ki a Szövetséges Erők főparancsnokává, a partra szálló erők parancsnoki posztjára pedig Bernard Law Montgomery brit tábornokot választotta.

Az már a hadművelet tervezésekor jól látszott, hogy a partraszállás sikere azon múlik, el tudják-e hitetni a németekkel, hogy Normandia csak egy elterelő hadművelet, az invázió valójában Pas de Calais-nál lesz. Ennek érdekében felállítottak egy fantomhadsereget – az 1. Amerikai Hadseregcsoportot – Dover környékén, amelyet furnérlemezből készült repülőgépekkel és partra szállító bárkákkal, valamint felfújható gumitankokkal „szereltek” fel. A „hadsereg” parancsnokságával George Patton tábornokot bízták meg, aki ekkor már közismert volt a németek előtt is. Patton „büntetésből” lett a játékhadsereg parancsnoka, később, a partraszállás után a valóban létező 3. amerikai hadsereget vezette és Montgomery legfőbb riválisának számított.

03.jpg

Mindeközben másfél millió amerikai katonát szállítottak át az Egyesült Államokból Nagy-Britanniába, hogy csatlakozzanak a már ott állomásozó brit, francia és egyéb nemzetiségű egyenruhásokhoz, s kezdjék meg a felkészülést a Normandia helyszínnel kijelölt partraszállásra. A D-nap időpontja az eredeti tervek szerint június 5. lett volna, ám az a La Manche csatornán olyan vihar tombolt, „amilyen harminc éve nem”, így Eisenhower az invázió elhalasztása mellett döntött. Amikor 5-én délután újra összeült a vezérkar, a meteorológusok kedvező hírekkel szolgáltak: az előrejelzések szerint az elkövetkező napon a korábbinál jobb idő várható, amely legalább 36 órán keresztül meg is marad. Így a főparancsnok kiadta a parancsot: kezdődjön az invázió!

A támadás kezdetére egészen pontosan 86 szövetséges hadosztályt vontak össze Nagy-Britannia területén. Ezek közül 55 gyalogos-, 25 páncélos-, 2 hegyi-, 4 pedig ejtőernyős-hadosztály volt. A haditengerészeti erőknél hat csatahajó, két monitor, 22 cirkáló, 93 romboló, 159 kisebb hajó, 255 aknaszedő hajó, 233 deszant-szállítóhajó és 853 deszantnaszád várta az indulást. Az expedíciós erők összlétszáma 1944. június 6-án 2 876 439 katona volt. A terv szerint az első 24 órában 175 ezer embernek kellett volna partra szállnia, ezerötszáz harckocsi, tízezer motoros jármű és háromezer nehézfegyver kíséretében. A szövetségesek azonban még a támadás előtt három légideszant-hadosztályt – 35 ezer katonát, 500 tüzérségi eszközt, valamint 110 könnyű harckocsit – juttattak a part mentén védekező német egységek mögé 2316 szállító és 2590 vitorlázó repülőgép igénybevételével. Ezek a csapatok a tengerparttól 10-15 kilométer távolságban két napig folytattak önálló harctevékenységet. Kitartásuknak fontos szerepe volt abban, hogy az invázió sikerrel járt, s a partraszálló csapatokat a németek nem tudták visszaszorítani a tengerbe.

05.jpg

A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv öt helyen irányzott elő partraszállást. A hídfők a Utah (itt a 4. amerikai gyalogoshadosztály szállt partra), az Omaha (1. amerikai gyalogoshadosztály), a Gold (50. brit gyalogoshadosztály), a Juno (3. kanadai gyalogoshadosztály) és a Sword (3. brit gyalogoshadosztály) fedőnevet kapták. Bár az invázió váratlanul érte a németeket, és Normandiában nem volt túl nagyszámú a védelem, a partraszállók feladata mégsem volt egyszerű. Heves német tűzben kellett kijutniuk a kétéltű szállítójárművekből a partra, ahol kevés fedezéket találhattak. A Nyugat-Franciaországtól Észak-Norvégiáig kiépített Atlanti fal betonbunkereket és aknamezőket rejtett. S bár az Atlanti fal erődjeiben összesen 2692 különböző kaliberű löveget tudtak összevonni, így az átlagos tüzérségi sűrűség kilométerenként csak egy löveg volt, a géppuskák még így is brutális veszteséget okoztak a támadóknak.

04.jpg

A legnagyobb veszteségeket az amerikaiak az Omaha parton szenvedték el, itt a németek erős tűzzel fogadták és „kaszálták le” a partra lépőket. Ezen a partszakaszon egy darabig annyira kilátástalannak tűnt a küzdelem, hogy az invázió parancsnoka már a csapatok kivonásán gondolkodott. E partszakasz ezen a napon a „véres Omaha” nevet kapta. A többi hídfőnél ennél könnyebben ment a partraszállás, ezeken a helyeken azonban az inváziós csapatok a szárazföld belsejébe indulva ütköztek komolyabb ellenállásba.

A „leghosszabb nap” veszteségeiről nagyon nehéz pontos adatokat fellelni. Több forrás is arról számol be, hogy a szövetségesek a invázió első napján 10 500 katonát és 114 repülőgépet vesztettek, mások ennél kevesebb, illetve több halottról, sebesültről és eltűntről tudnak. A németek veszteségeiről pedig egyáltalán nem állnak rendelkezésre megbízható adatok.

06.jpg

Fotó: internet



Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat