honvedelem.hu
Háború elől menekülő családok otthonait rombolnák le

Mintegy 15 ezer menekült szíriai gyerek válhat hajléktalanná a Szíriához közeli kelet-libanoni Arszál körzetében, ahol a hatóságok le akarják rombolni a menekültek sebtében felhúzott kunyhóit – figyelmeztetett több emberi jogi és humanitárius szervezet kedden, egyúttal arra szólították fel a libanoni kormányt, hogy ezt halassza el, amíg nem tudja biztosítani a családok elszállásolását.

A bontással kapcsolatos, április közepén hozott határozat a nem biztonságos építmények lebontását írja elő, tehát minden olyan kunyhóét, amelyet nem deszkákból és műanyag lapokból, illetve fóliából húztak fel. Az itt található táborban élő menekülteknek június 9-ig kell a lakóhelyeiket az előírt feltételekhez igazítani, máskülönben lerombolják őket.

A Save the Children, a Terre des Hommes és a World Vision segélyszervezet szerint a határozat csaknem 5 ezer olyan szíriai családot érint, amely a további elhelyezéséről egyelőre semmiféle megoldás nem született.
Allison Zelkowitz, a Save the Children nevű nemzetközi gyermekvédő szervezet munkatársa kiemelte, hogy a gyerekek egyszer már átélték az otthonaik pusztulását, és mindent meg kell tenni azért, hogy ez ne történhessen meg újra.

Piotr Sasin, a svájci székhelyű Terre des Hommes munkatársa hozzátette, hogy a viskók lerombolásával tönkretennének több csatornahálózatot is, ami akár járványokhoz is vezethet a környéken.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) több mint egymillió szíriai menekültet regisztrált Libanonban, Bejrút szerint azonban a számuk a másfélmilliót is elérheti. A világszervezet adatai szerint a menekülteknek csaknem 68 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, nagy részük olyan táborokban, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak.

A négymilliós országban sokan a menekülteket okolják a Libanont sújtó gazdasági nehézségek miatt. Bejrút többször hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát.



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat