honvedelem.hu
Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében

Hét anyaországi és hét határon túli csapat mérte össze erejét a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa döntőjében június 7-én, pénteken Újbudán.

mb4a0781.jpgA rendezvényen Simicskó István, a honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke elmondta, aki eljutott a döntőig, már nyert, hiszen a Rákóczi-emlékév alkalmából megrendezett kupa betöltötte célját: összehozta azokat a fiatalokat, akiket a történelem elválasztott. Emlékeztetett, az ügyességi versenyre szerte a Kárpát-medencéből neveztek csapatok, a döntőben pedig a legjobb tizennégy juthatott be, és összesen 75 diák kapott meghívást a főváros XI. kerületében lévő Sport11 - Sport, Szabadidő- és Rendezvényközpontban tartott rendezvényre.

„A gyermekeknek át kell adni az egészséges nemzettudatot, s a cél, hogy szeressék hazájukat és kultúrájukat” – fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve: a programban elsősorban honvédelmi sportok szerepelnek, mint a lézeres lövészet, futás, különböző akadályok leküzdése, falmászás, de sebesült hordágyon való szállítása is.

mb4a0969.jpgSimicskó István kiemelte, a Honvédelmi Sportszövetség központjainak országos kiépülése után minden járásban lesz lehetőség valamilyen katonai sportot űzni. Ennek célja, hogy összefogja és erősítse a helyi közösségeket. A helyi sportolási lehetőségek bővülésén túl versenyeket is szerveznek majd, amelyek fontos terepei lesznek a fiatalok megszólításának, vagyis a honvédségi toborzásnak.

A rendezvényen beszédet mondott Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere, aki elmondta: a kupát tavaly rendezték meg először, így mostanra már hagyománynak számít. Hangsúlyozta, hogy a verseny a rendeltetését betöltött, hiszen elsődleges célja, erősíteni az összetartozás érzését a fiatalokban.

A versenyt a Honvédelmi Sportszövetséggel közösen a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága szervezte.

mb4a1033.jpgFotó: Dévényi Veronika



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria
Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 1 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 2 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 3 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 4
Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 5 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 6 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 7 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 8
Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 9 Tizennégy csapat mérte össze erejét a Rákóczi Kupa döntőjében - képgaléria / 10
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat