honvedelem.hu
Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság

Hetven évvel ezelőtt alakult meg az Országos Légvédelmi Parancsnokság. Az egykori szervezet létrejöttének évfordulóján tartott ünnepségen – június 13-án, csütörtökön – beszédet mondott Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára.

tot_7456.jpgA parancsnokság egykori fővárosi központjában – a Kifli-házban - tartott ünnepségen Szabó István a meghívottakhoz szólva elmondta: a korábbi munkatársak példaként állnak a mostani generáció előtt az egyik legfontosabb feladatot illetően, a haza védelmében. „Önök és elődjeik példaként állnak előttünk, hogyan kell tisztességes, áldozatos és lelkiismeretes módon szolgálni szeretett hazájukat és választott hivatásukat” – hangsúlyozta, hozzátéve: a hetven évvel ezelőtt alakult szervezet központja a Schweidel utcai objektum lett. Innen irányították a magyar légtér védelmét és a repülőcsapatokat.

tot_7479.jpgA múlt mellett érdemes a jelenről is beszélni – fogalmazott az államtitkár -, hiszen az elődök áldozatos munkavégzése köszön vissza a mai légierőben. Ugyan sok év eltelt a magyar légierő megalakulása óta – ami idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját -, az utóbbi időszakban igazán látványos a fejlődés ezen a téren a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően. Új repülőgépek, légvédelmi eszközök és helikopterek érkeznek a honvédséghez, de a technikai fejlesztések mellett továbbra is az ember, vagyis a katona a legfontosabb – hangsúlyozta.

Szabó István rámutatott, a katonai eskü egy életre szól, s ha véget ér az aktív pályafutás, akkor sem szűnik meg az egykori honvédekben a tartás, a fegyelem és a bajtársiasság. „Önök kiváló példái ennek, s még most is ebben a szellemben élnek, illetve segítenek nekünk tapasztalataikkal, élményeikkel és tanácsaikkal” – zárta szavait az államtitkár.

tot_7589.jpgA rendezvényen a szervezők nevében felszólalt Tóth Sándor nyugállományú ezredes, a Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület elnöke és Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, a Magyar Honvédség korábbi légierő vezérkarfőnöke. Az ünnepségen elismeréseket adtak át, majd megkoszorúzták a parancsnokság egykori épületének falán lévő emlékművet.

Az Országos Légvédelmi Parancsnokság – amit 1949. június 15-én állítottak fel - hatáskörébe tartozott Magyarország légoltalmi feladatainak előkészítése, megszervezése és irányítása. Itt zajlott a légvédelmi tüzéreszközök és vadászerők hadműveleti alkalmazásának, illetve a légoltalmi berendezések létesítésének előkészítése és ellenőrzése, valamint a légi figyelő- és jelentőszolgálat megszervezése. A parancsnokság legfőbb célja a légtérellenőrzés, hazánk légi határának és kiemelten fontos objektumainak, csapatainak a védelme.

tot_7751.jpgFotó: Tóth László



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság
Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 1 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 2 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 3 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 4
Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 5 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 6 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 7 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 8
Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 9 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 10 Hetvenéves az Országos Légvédelmi Parancsnokság / 11
Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat