honvedelem.hu
Véletlenek márpedig nincsenek

Nagy Ricsi, 9 éves kisfiú nagy álma teljesült, amikor édesapja 2003-ban elvitte a kecskeméti repülőnapra és beülhetett az egyik ott bemutatott győri, 71-73 forgalmi rendszámú, KUB légvédelmi rakéta indítóállványba. 16 évvel később, 2019. június 18-án - immár hivatásos katonaként - Nagy Richárd őrmester éles légvédelmi rakétát indíthat ugyanabból a 71-73-as indítóállványból Lengyelországban, a Tobruq Legacy 2019 többnemzeti légvédelmi rakéta harcászati gyakorlaton.

nr1.jpgA Debrecen melletti kisvárosból, Vámospércsről származó, jelenleg Győrben szolgáló őrmester már gyerekként is érdeklődött a Magyar Honvédség iránt, ezért fiatalkorától kezdve tudatosan készült a katonai pályára, középiskoláját már eszerint választotta, ahol honvédelmi szakirányon végzett.

Mivel Nagy Richárd érdeklődése elsősorban a légvédelemre irányult, érettségi után Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián folytatta tanulmányait légvédelmi rakéta és tüzér szakon. Nagy őrmester, avatása után, 2015-ben került Győrbe, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, 1. légvédelmi rakétaosztály (KUB) állományba, mint indítóraj rajparancsnok-helyettes. Az eddig eltelt szolgálati idejét nagyrészt a migrációs válsághelyzet kezelésében az ezredre háruló feladatokban történő részvétel, valamint 2017-ben az MH EUFOR Kontingens 21. váltásában való szolgálat jellemezte.

Élete első nemzetközi gyakorlatán, Lengyelországban, a Balti-tenger partján Nagy Richárd őrmester a napokban részt vesz „a kiképzés csúcsaként” is aposztrofált légvédelmi rakéta éleslövészeten, valóra váltva gyermekkori álmát. Abban az indítóállványban ül és arról (is) indíthatnak majd rakétát, amit – katonai álmokat dédelgetve – kisiskolás korában is „kipróbált”.

nr2.jpgFotó: Nagy Richárd őrmester családi archív és a szerző



Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat