honvedelem.hu
Katonai képviselők a Baltikumban

A NATO katonai tanácsába delegált képviselők tettek hivatalos látogatást az MH Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegységnél (MH BAP FLKA), a litvániai Siauliai repülőbázison, június 15-én.

7.jpgA magas rangú katonai képviselők a BALTOPS (Baltic Operations) 2019 gyakorlatra érkeztek a térségbe. A BALTOPS egy többnemzeti, összhaderőnemi, azonban a tengeri hadviselésre fókuszáló gyakorlat, melynek célja azon szövetséges és partner erők mozgósítása és képességfejlesztése, amelyek feladata a Balti-tenger régiójának védelme. A gyakorlat - különböző műveleti elképzelések és feladat-végrehajtások során - erősíti a szárazföldi, tengeri, valamint légierők közötti együttműködést.

Ugrik Csaba dandártábornok, az MH BAP FLKA parancsnoka a Siauliai repülőbázison fogadta a delegációt, majd részletes szakmai tájékoztatójában ismertette a balti légtérrendészeti misszió feladatrendszerét, vázolta az eddigi eredményeket, a készültségi szolgálatban lévő repülőgépek riasztásainak részleteit, valamint kitért a térségben állomásozó NATO-erőkkel történő együttműködésből adódó feladatokra is.

2.jpgA vendégek a látogatás során betekintést nyertek a riasztások folyamatába és megismerték a JAS-39 Gripen vadászrepülőgép képességeit.

Fotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Katonai képviselők a Baltikumban
Katonai képviselők a Baltikumban / 1.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 2.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 3.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 4.jpg
Katonai képviselők a Baltikumban / 5.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 6.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 7.jpg Katonai képviselők a Baltikumban / 8.jpg
Aktuális videók
2019. július 18. 21:41
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat