honvedelem.hu
A bajtársak emlékezete

Minden év június 10-e szomorú évforduló az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonáknak, és egyben a Magyar Honvédségben szolgálóknak.

a2.jpgEzen a napon a Magyar Honvédség két katonája vesztette életét a műveleti területen. Az évfordulón az afganisztáni Camp Marmal táborban gyűltek össze az ott szolgáló magyar katonák, hogy fejet hajtsanak bajtársaik emléke előtt és gyertyagyújtással róják le tiszteletüket.

A megemlékezésen dr. Boldizsár Gábor ezredes, nemzeti rangidős szólt a megemlékezőkhöz. Beszédében megemlékezett Kovács Gyula posztumusz hadnagyról, aki 2008-ban, és dr. Borbély Csaba századosról, aki 2011-ben ezen a napon vesztette életét.

a3.jpgDr. Borbély Csaba százados 2010 szeptemberében lépett a Magyar Honvédség kötelékébe, ahol részlegvezetői beosztásban szolgált. 2011 februárjában került ki az afganisztáni hadműveleti területre, ahol az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) 10. váltásának egészségügyi tisztje volt. Dr. Borbély százados 2011. június 10-én szolgálatteljesítés közben rosszul lett, életét a szakszerű orvosi ellátás ellenére sem lehetett megmenteni. A kiváló katonaorvos 44 évet élt.

Kovács Gyula katonai szakközépiskolai hallgatóként választotta a katonai hivatást. Szakmai karrierjét a tűzszerészeknél folytatta, ahol kiemelkedő sikereket ért el. 2007-ben az év tűzszerésze lett. Megszerzett tudását a hadszíntéren is többször kamatoztatta. 2000-ben vett részt első missziójában a Magyar Műszaki Kontingens tagjaként Bosznia-Hercegovinában, majd 2008-ban immár másodszor járt Afganisztánban, ahol az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tűzszerész részlegében szolgált. Munkájával, az élete kockáztatásával életeket mentett a harctéren nap mint nap. 2008. június 10-én egy improvizált robbanóeszközhöz riasztották az MH PRT tűzszerészeit. A szerkezetet nem sikerült hatástalanítani, felrobbant, kioltva a tűzszerész életét. Kovács Gyulát a Magyar Honvédség hősi halottjává nyilvánították és posztumusz hadnaggyá léptették elő.

A megemlékezés közös gyertyagyújtással zárult.

a1.jpgFotó: MH NTE



Aktuális videók
2019. július 18. 21:41
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat