honvedelem.hu
Megemlékezés a 2-es huszárok emlékművénél

1934 júniusában, éppen 85 évvel ezelőtt, az akkor gróf Bethlen Istvánról, ma Tóth Árpádról elnevezett sétányon József főherceg a következő szavakkal avatta fel a brassói császári és királyi 2. huszárezred emlékművét: „Évszázadok dicsősége, ragyogó hőstettei sugárzanak ezen emlékműből. Ma hontalan huszárok hősiessége, akik drága nagy hazánkért és szent eszmékért küzdve áldozták föl életüket.”

kep10.jpgMost, a kétszeresen kerek évfordulón (hiszen az ezred katonái Erdélyért 1919-ig küzdöttek) tartott megemlékezéssel, valamint azzal, hogy bár nem 2-es, hanem a „Centenáriumi Dandár” katonai hagyományőrzői közül 1-es huszárok álltak ott, újra élővé vált az emlékmű.

Ott és akkor, 1934-ben úgy tűnhetett, hogy végképp lezárul az az 1742-ban kezdődött történet, amely a 2-es huszároké volt. Az eseményről készült rövid filmhíradó tanúsága szerint, a még élő veteránok kemény, de könnytől meg-megcsillanó tekintettel, régi egyenruhájukban álltak díszőrséget a szobornál – valószínűleg úgy gondolták, hogy velük teljesen véget ér az ezred története, lassan feledésbe merül minden. Majdnem így történt: bár a Petri Lajos keze által formázott dinamikus szobor talapzatának domborműveitől megfosztva, ezzel lényegében névtelenségre ítélve, a helyén maradhatott 1945 után is, lassan tényleg feledésbe merült eredete és igazi jelentése. Most viszont újra van kinek mesélnie a dicsőséges történeteket.

kep1a.jpgA honvédelmi tárca részéről dr. Tóth Gergely őrnagy, a HM Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály főtisztje ünnepi beszédében kiemelte, hogy a mindig is a székelyek közül toborzott 2-es huszárok ott voltak az osztrák örökösödési háborúban a Rajnánál, a hétéves háborúban Kolinnál, 1796-ban Mantuánál, 1814. április 20-án pedig, Napóleon ellen, Areis-sur Aube-nál, ahol két huszárkapitány is elnyerte a Katonai Mária Terézia-rendet, és ennek emlékére ez a dátum lett az ezred napja is, amelyet 104 éven át, 1918-ig, minden évben megünnepeltek. 1848/49-ben Hannover-huszárok néven harcolt az ezred a magyar ügyért, de 1866-ban Königgratznél is vitézül helytállt.

Az első világháború első két évében az ezred az orosz fronton hadosztálylovasságként, szétaprózva harcolt, de így is több arany vitézségi érmet érdemeltek ki a bátor huszárok merész vállalkozásaikkal. 1916-ban a huszároknak szülőföldjüket, Erdélyt kellett védelmezni, majd 1917 végéig főleg orosz csapatokkal álltak szemben.

kep3.jpgAz orosz fenyegetés megszűntével, 1918 februárjában az ezred az olasz frontra került, ahol átszervezték, alkalmassá tették az ottani viszonyok megkövetelte gyalogos harcra. Áprilisban kerültek az első vonalba, a Piave torkolatának közelében. A folyó mentén júniusban megindított offenzívában, bár mindent megtettek, a székely huszárok sem tudtak fordulatot hozni. Ennek ellenére, egészen az utolsó pillanatig kitartottak 1918-ban.

A padovai fegyverszünet hatályba lépésének nem egyértelmű volta miatt, sok más alakulathoz hasonlóan, november 4-én az ezred nagy részre olasz hadifogságba esett. Ennek tragikuma kettős: a katonák legtöbbje számára egy évvel meghosszabbodott az otthontól való távollét időszaka, és éppen ebben az egy évben lett volna a legnagyobb szükség rájuk szülőföldjük megvédése érdekében. Akik elkerülték a fogságot, részt vettek a Székely Hadosztály harcaiban, de 1919-ben, a harcok végeztével, mégis „hontalanok” lettek a huszárok, amint azt József főherceg beszédében mondta… Mégis erőt kell abból meríteni, hogy tizenöt évvel a tragédia után az egykori bajtársak képesek voltak összefogni, és egy ilyen ércből készült, de mégis, ércnél maradandóbb emléket emelni, amely jelképül és inspirációul szolgál a mai és az utánunk következő katonagenerációk számára is.

A megemlékezést koszorúzás zárta, valamint a Centenáriumi Dandár huszárai elhatározták, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek az emlékmű talapzatán egykor található domborművek eredeti formájukban való visszaállítására, tisztelegve az elődök haditettei előtt.

kep8.jpgFotó: Babák Balázs



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat