honvedelem.hu
Magyar ezüst Püspökszilágyon

Huszonötödik alkalommal rendezte meg éves nemzetközi regionális járőrbajnokságát az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár június 27-én, csütörtökön Püspökszilágyon. A megmérettetésen öt csapat állt rajthoz.

tot_0651.jpgIdén − a tavalyi évekhez hasonlóan − a csapatoknak három körben kellett a közel hat kilométeres pályákon körönként változó feladatokat végrehajtaniuk. A katonák feladatát az erőnléti és ügyességi feladatokon kívül a tűző nap is nehezítette.

Mikus György őrnagy, a dandár kiképzési főnökhelyettese érdeklődésünkre részletezte a feladattípusokat: vannak erőnléti – UAZ-tolás, rönkcipelés, teherautógumi-átfordítás, medicinlabda-cipelés – és ügyességi – szlalom, kúszófolyosó – feladatok. Ezek mellett a versenyzők összemérik tudásukat gépkarabély-lövészetben, kézigránátdobásban és sebesültszállításban is.

tot_1231.jpg„A verseny alatt a katonáknak szükségük van az erőnlétükre, a gyorsaságukra és egyes feladatoknál a taktikai tudásukra is” – mondta az őrnagy. Hozzátette: a nemzetközi járőrbajnokság célja a katonák összekovácsolása, a tapasztalatcsere, illetve a különböző nemzetek katonáinak fizikai felmérése is.

A nemzetközi bajnokságon a vendéglátókon kívül Prága, Berlin, Varsó és Ljubljana helyőrség-parancsnokságok csapatai vettek részt. Egy csapat öt főből állt, azonban lehetőségük volt körönként egy-egy cserére is. 2019-ben az lengyel katonák bizonyultak a legjobbnak. Második helyezést ért el az MH BHD csapata, míg a dobogó harmadik fokára Prága helyőrségi csapata állhatott.

img-08ebb346d8897e1cbdfde9220d614bd3-v.jpgFotó: Tóth László / Mikus György őrnagy (eredményhirdetés)



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon
Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 01 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 02 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 03 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 04
Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 05 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 06 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 07 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 08
Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 09 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 10 Nemzetközi regionális járőrbajnokság Püspökszilágyon  / 11
Aktuális videók
2019. július 18. 21:41
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat