honvedelem.hu
Régi-új parancsnok a felderítőknél

Egyéves külföldi tanfolyam sikeres elvégzése után tért vissza alakulatához Hajnal István ezredes. Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred régi-új parancsnoka Hadi Attila alezredestől, eddigi megbízott parancsnoktól vette át a csapatzászlót.

snj6575.jpgAz ezredsorakozó keretében megrendezett ünnepélyes parancsnoki átadás-átvételen Dominek Attila ezredes, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese elöljárói beszédében úgy fogalmazott, hogy noha Hajnal István ezredes ugyanazon alakulathoz és ugyanabba a beosztásba tért vissza, mint amit egy évvel ezelőtt Hadi Attila alezredesre bízott, mégis, az egy év alatt sok minden megváltozott. Kiemelte, hogy időközben átalakult a Magyar Honvédség felső- és középszintű vezetési rendszere és létrejött a Magyar Honvédség Parancsnoksága.

snj6577.jpgUgyanígy az alakulat tekintetében is történtek változások. Dominek Attila ezredes hangsúlyozta, hogy a debreceni alegység megerősödött. Elismeréssel szólva hozzátette, hogy az önálló felderítőezred megalakulása óta eltelt másfél év bizonyította azon döntés helyességét, miszerint az egységes katonai felderítőrendszer működéséhez igenis szükség van egy önálló felderítőalakulatra. „Kijelenthetem, hogy parancsnokuk egy jó mentalitású, tenni akaró ezredet vesz át” – mondta, majd kitért arra is, hogy a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megújuló Magyar Honvédségben az ezredre jelentős szerep és feladatkör hárul. Dominek Attila ezredes beszédében arra is emlékeztetett, hogy az év végéig megérkeznek azok a felderítőszakma csúcsát jelentő készülékek, berendezések, amelyek új lehetőségeket és képességeket biztosítanak a felderítőkatonáknak.

snj6594.jpgZárásul a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese köszönetet mondott az eddigi megbízott parancsnoknak lelkiismeretes munkájáért és sikert kívánva köszöntötte Hajnal István ezredest. Leköszönő parancsnokként Hadi Attila alezredes elmondta, hogy az átadás-átvétel nem búcsúzás, hiszen továbbra is az ezrednél fog szolgálni. Lezáruló megbízatása kapcsán elismerte, hogy nagy felelősséget vett a vállára. „Feladatul kaptam az ezred felállítását úgy, hogy érje el a kezdeti műveleti képességét 2018 június végére. Az, hogy ez sikerült, nem az én érdemem. Az ezred katonáinak összefogására, igazi bajtársiasságára volt szükség. Közösen bebizonyítottuk, hogy az ezred ténylegesen megérett az önállóságra.”

snj6672.jpgMiután Hajnal István ezredes átvette az alakulat csapatzászlaját, köszönetet mondott Hadi Attila alezredesnek személyes helytállásáért. Mint fogalmazott, 2018 áprilisában egy kritikus időszakban kellett átadnia az alakulatot, de a kezdetektől fogva biztos volt abban, hogy a megbízott parancsnok és a rábízott emberek maximális teljesítményt fognak nyújtani. „Az irányvonalak továbbra sem változnak. Még mindig számos kihívás áll előttünk, köztük a legfontosabb: a teljes műveleti képesség elérése és az állomány bővítése, kiképzettségének növelése. Hiszem, hogy az ezred katonáival ez nem egy álom, hanem megvalósítható cél” – jelentette ki Hajnal István ezredes.

snj6737.jpgFotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Régi-új parancsnok a felderítőknél
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 01 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 02 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 03 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 04
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 05 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 06 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 07 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 08
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 09 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 10 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 11 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 12
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 13 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 14 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 15 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 16
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 17 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 18 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 19 Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 20
Régi-új parancsnok a felderítőknél  / 21
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat