honvedelem.hu
Névadójukra emlékeztek

Koszorúzással és emléktábla avatással emlékeztek meg névadójukról a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái, július 13-án, szombaton, Tiszabecsen.

sky_0061.jpg
Az ünnep aktualitását a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által vezetett szabadságharc első győztes csatája adta, amely 1703. július 14-én a település határában zajlott a kurucok és a császári csapatok között. A jeles történelmi esemény eredményeképp II. Rákóczi Ferenc fejedelem seregének sikerült a Tisza bal partjára átkelnie, így mozgalma ezzel a csatával vált az egész országra kiterjedő szabadságharccá. Az esemény évfordulóján, július 14-én tartja az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred csapatünnepét.

A református templomban tartott istentiszteletet követően Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály főosztályvezetője ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a hazáját szerető és tisztelő társadalom léte nemzeti érdek. A hazaszeretet, a hazafiság érzésének kialakításához, a hozzá való pozitív viszonyuláshoz, az egyéni kötelességtudat formálásához szükség van olyan hatásokra, eszmei értékekre és ismeretekre, amelyek képesek előhívni, megalapozni és megerősíteni ezt az erkölcsi értékrendet. „Mi, akik hazánkat napjainkban is fegyveresen szolgáljuk, kötelességünknek érezzük, hogy méltóképpen emlékezzünk meg nemzetünk történelmi fordulópontjairól” - tette hozzá a dandártábornok.

sky_9888.jpg
Az ünnepi beszédet követően a résztvevők leleplezték a templom kertjében felállított - a Rákóczi Ferenc fejedelem harminc tiszabecsi katonájának nevét tartalmazó - emléktáblát, majd megkoszorúzták a településtől nem messze található csata helyszínén lévő emlékművet, amelyet a műszaki ezred katonáiból álló Honvéd Rákóczi Sportegyesület túramotorosai kezdeményezésére újítottak fel. A tervek kivitelezését Antal László ezredes, az ezred parancsnoka is támogatta, így elmondható, hogy az alakulat részvételével vált teljessé az esemény méltó megünneplése.

„Alakulatunk az egyetlen katonai szervezet, amely II. Rákóczi Ferenc fejedelem nevét viseli, így a katonai hagyományok megőrzése, továbbadása mindenképp egy követendő példa” - mondta kérdésünkre az ezredes, hozzátéve: a rendezvénysorozat három évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor a Honvéd Rákóczi Sportegyesület túramotoros szakosztálya ellátogatott az egykori csata színhelyére, majd a magányosan és meglehetősen elhanyagoltan álló kopjafát látva az önkormányzattal közösen döntöttek annak felújításáról. A kopjafa alapanyagát a műszaki ezred biztosította, tervezését dr. Kállai Ernő alezredes, elkészítését pedig Jakab Róbert szakaszvezető vállalta.

sky_0516.jpg
Fotó: Ruzsa István



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 1 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 2 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 3 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 4
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 5 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 6 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 7 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 8
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 9 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 10 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 11 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 12
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 13 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 14 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 15 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 16
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 17 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 18 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 19 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 20
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 21 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 22 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 23 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 24
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 25 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 26 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 27 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 28
Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 29 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 30 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 31 Koszorúzás és emléktábla-avatás Tiszabecsen / 32
Aktuális videók
2019. augusztus 16. 20:11
A légierő felkészült a budapesti bemutatóra
2019. augusztus 16. 18:20
Ünnepi állománygyűlés augusztus 20. alkalmából
2019. augusztus 15. 15:24
Fél nap alatt két éles riasztás
2019. augusztus 14. 17:28
Két fős csapat
2019. augusztus 06. 17:45
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat