honvedelem.hu
Románia további öt F-16-ost vásárol

A román védelmi miniszter, Gabriel Les július 3-án jelentette be, hogy a román parlament elfogadta az új költségvetési tervet, mely lehetőséget teremt a meglévő F-16-os flotta bővítésére.

romanianfalcon.jpg
A tervek szerint további 5 gép (négy F-16AM és egy F-16BM) beszerzése van tervben, melyeket amerikai jóváhagyással szintén Portugáliától szereznének be, konfigurációjuk a mostani 12 darabos flottáéval megegyező lesz. Meg nem erősített információk szerint, Románia közvetlenül az Egyesült Államoktól vásárolta volna az újabb, használt F-16-osokat, de ebből végül nem lett aláírt szerződés. A MiG-21-eseket leváltó F-16-osokból Románia összesen 36 példányt rendszeresítene.

Még 2013-ban az Egyesült Államok jóváhagyásával Románia 12 darab F-16AM/BM Fighting Falcont vásárolt a portugál légierő gépeiből. A szerződés, mely a román Romtechnika SA vállalat bevonásával született meg, magába foglalta többek között 9 pilóta és 75 műszaki kiképzését, az infrastruktúra kiépítését, illetve a fegyverek vásárlását, továbbá a hajtóművek modernizációját, 2 éves logisztikai támogatást, M5.2R verzióra történő fejlesztést is. 2013 novemberében megtörtént a kiválasztás, így kilenc gépet Portugáliától, illetve további hármat az Egyesült Államoktól szereztek be.

Az első hat F-16-os (1601, 1602, 1603, 1604, 1608 és egy kétüléses, 1610) ünnepélyes keretek között 2016. szeptember 29-én érkezett meg Romániába. Őket további három követte (1605, 1611 és egy kétüléses, 1606) melyek 2016. december 15-én landoltak a Fetesti légibázison. Az utolsó három F-16-ost 2017 szeptemberében vették át.



Forrás: Románia további öt F-16-ost vásárol (www.jetfly.hu)
Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat