honvedelem.hu
Bázisvédelmi tanfolyam Maliban

Az Európai Unió Kiképző Misszióban (EUTM Mali) szolgáló magyar katonák a közelmúltban „Base Defence Course” (bázisvédelmi tanfolyam) megtartásában vettek részt albán és brit katonákkal közösen. A kurzus során a mali fegyveres erők kijelölt állománya elsajátította az objektumvédelmi, és a járőr feladatokat, valamint az ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetését.

A résztvevők az első héten a biztonságos fegyverkezeléssel és a harcászat alapjaival kapcsolatosan kaptak ismeretfelújító, illetve bővítő felkészítést.

1.jpg

A tanfolyam második hetében a mali katonák megtanulták a személyi- és a gépjármű átvizsgálás, illetve az ellenőrző-áteresztő pont üzemeltetésének alapjait, továbbá ismereteket szereztek a harctéri életmentés és az improvizált robbanóeszközök (IED) elleni tevékenységről is.

3.jpg

A tanfolyam záró hetében a tanultak komplex, raj- és szakasz szintű begyakorlására, valamint az épületharcászat alapjainak elsajátítására került sor, amelyet a tanfolyamon résztvevők kiválóan teljesítettek.

4.jpg

A Koulikoroban megtartott záróünnepségen a résztvevők a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet vettek át, emellett a legjobban teljesítők az EUTM kiképzői által külön elismerésben is részesültek.

7.jpg

A három hetes kurzus során a mali haderő tagjai a gyakorlatban is megtapasztalták a magyar katonák magas szintű szakmai felkészültségét, amelyről a későbbiekben is őszinte elismeréssel nyilatkoztak.

Fotók: a szerző felvételei



Aktuális videók
2019. augusztus 23. 12:17
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat