honvedelem.hu
A finn nagykövetet fogadta a honvédelmi miniszter

Dr. Benkő Tibor hivatalában fogadta Markku Virrit, Finnország budapesti nagykövetét július 15-én, hétfőn. Finnország 2019. július 1-től veszi át Romániától az EU elnökségi feladatait, teendői között prioritásként szerepelnek a biztonság- és védelempolitikai kérdések.

sky_1256.jpg

A látogatás célja az volt, hogy a finn nagykövet ismertesse a finn soros EU elnökség prioritásait. A találkozó során világossá vált, hogy Magyarország védelempolitikai célkitűzései összhangban állnak a finn soros EU elnökség programjával.

sky_1264.jpg

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a NATO-EU együttműködés és ennek egyik zászlóshajója, a katonai mobilitás projekt nagy jelentőséggel bíró feladatok, valamint hangsúlyozta a két szervezet közötti kapcsolat erősítésének fontosságát. Rámutatott, hogy Magyarország továbbra is támogatója és aktív résztvevője azoknak a nemzetközi PESCO projekteknek, amelyek Európa védelmi képességét erősítik. Ezen a téren kiemelendő továbbá az Európai Unió védelmi ipari kapacitásának bővítését és technológiai fejlesztését támogató Európai Védelmi Alap (European Defence Fund) szerepe is. A tárcavezető kitért arra, hogy az új típusú biztonsági kihívások közepette, kiemelt figyelmet kell fordítani a hibrid hadviselés formáira és azok kezelésére. A szorosabb együttműködés érdekében a Honvédelmi Minisztérium megkezdte a tárgyalásokat a Helsinki Hibrid Kiválósági Központhoz való csatlakozásról, amely egyben a Finnországgal folytatott katonai együttműködésre is kedvező hatással lehet.

sky_1281.jpg

Az udvariassági látogatáson a részt vevő felek érintették az Európára nehezedő migrációs nyomás kezelésének szükségességét is . Benkő Tibor kiemelte: Magyarország meggyőződése, hogy a schengeni határoknak el kell látni funkciójukat, meg kell védeniük Európát. Azokat a válságokat, amelyek a migrációt gerjesztik, a származási helyükön kell kezelni, és a Magyar Honvédség is kiveszi a részét azokban a feladatokban, amelyek ezt a célt szolgálják. Magyarország a keleti és déli fenyegetések metszéspontjában helyezkedik el, amely miatt egyszerre tapasztaljuk a hibrid fenyegetéseket és a délről jelentkező kihívásokat is. Magyarország elkötelezett abban, hogy európai partnereivel közösen keresse azokat a megoldásokat, amelyek hatékonyabbá teszik a védekezési módokat.

sky_1307.jpg

A tárcavezető a tárgyaláson tájékoztatta a finn nagykövetet, hogy Magyarország a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program végrehajtásával az elmúlt 20 év legjelentősebb haderőfejlesztést valósítja meg a következő években. A haderőfejlesztés célja azonban nem csupán a katonai képességek javítása, hanem a nemzeti önerő megtartása is, ideértve a technológiai fejlesztéseket és új munkahelyek teremtését is. A Zrínyi 2026 program középpontjában tehát Magyarország és a magyar emberek állnak, de a program ezzel párhuzamosan támogatja az európai védelmi képességek fejlesztését is.

sky_1392.jpg

Fotó: Ruzsa István



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat