honvedelem.hu
Minősítő gyakorlat a felkészülés végén
Az MH EUFOR Kontingens 11. váltásának lövészszázada részére 2012. augusztus 16-án rendezett minősítő gyakorlaton a magyar katonák bizonyíthatták felkészültségüket feladataik végrehajtására Bosznia-Hercegovina területén.

A század állománya többféle feladatot kapott a felkészülés különböző helyszínein. Capljinában MEDEVAC (légi mentés) kérését, helikopter-leszállóhely biztosítását, járőrözési feladatok végrehajtását, valamint ellenőrzőpont telepítését és üzemeltetését gyakorolták, Pazaric gyakorlóterén pedig az épületharcászat alapjait sajátították el. Kalinovicban a gépjárművezetők képességeit tette próbára a nehéz terep. A katonák kiképzési feladataikat nagy hőségben, harcászati felszerelésben hajtották végre, miközben a szakaszoknak az alájátszók által okozott incidensekre is reagálniuk kellett.

A század célirányos felkészülése meglátszott a minősítő gyakorlat − vagy ahogy a katonák egymás között nevezik: a beugró gyakorlat − során nyújtott teljesítményen is, ahol védett személyt kellett menekíteniük, valamint tömegkezelési (angol rövidítéssel: CRC) feladatot hajtottak végre. 

A minősítő gyakorlat forgatókönyve szerint ezen a forró augusztusi csütörtökön huligánok lepték el az utcát Rajlovacban, bosnyákul követelve a nemzetközi erők azonnali távozását. A tüntetők kezdetben békésnek tűntek, ám egyre inkább felhergelték egymást, majd úttorlaszokat emeltek, s végül dobálni kezdték a kivezényelt rendfenntartó erőket. Az érintett útszakasz végén a Szarajevóban állomásozó magyar lövésszázad katonái sorakoztak fel védőöltözetben, készülve a várható összecsapásra. Az incidens a török békefenntartók megfigyelőpontja körül bontakozott ki, ezért testi épségük védelme érdekében szükségessé vált a kimenekítésük. Miután a tüntetők nem tettek eleget a katonák többszöri felszólításának, sőt egyre agresszívebben léptek fel velük szemben, megkezdődött a kiszorításuk. A hátráló demonstrálók gyanús tárgyat hagytak maguk után, amit az albán tűzszerészek megsemmisítettek.

Katonáink az embert próbáló melegben teljes védőfelszerelésben hajtották végre feladatukat. A fizikai erő és a mentális tűrőképesség határain dolgozni nem egyszerű, ők azonban jól állták a sarat, azaz a port, a füstöt és a tüzet. Az alájátszók által alakított hőzöngő tömeg egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar századdal. Repülő autógumi, vizespalackok és botok „zárótüzén” keresztül kellett kiszorítani a tüntetőket, majd a sikeres végrehajtást követően a menekítésért felelős szakasz immár probléma nélkül menthette ki a védett házból a személyzetet.

Siposs Ernő Péter dandártábornok, EUFOR-törzsfőnök, rangidős nemzeti képviselő a gyakorlat végén kiemelte: a magyar katonák ezen a gyakorlaton keresztül bemutatták, hogy képesek a vállalt feladatok maximális végrehajtására.

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI) és Baranyai István százados

További képek a galériában.

Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Minősítő gyakorlat a felkészülés végén
Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 01. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 02. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 03. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 04.
Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 05. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 06. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 07. Minősítő gyakorlat a felkészülés végén / 08.
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test