honvedelem.hu
Retro-mozi: Schindler listája

Történtek már próbálkozások a holokauszt bemutatására a filmvásznon, de amit Steven Spielberg alkotott 1993-ban, az mérföldkőnek számított nemcsak a háborús témájú alkotások történetében, hanem az egész filmművészetben. Soha egyetlen mozi előtte (és azóta sem) ábrázolta ilyen elementáris erővel a genocídiumot.



Hogy háborús film-e a Schindler listája, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki életrajzi drámának véli, ám ne feledjük: ez a mozi mindössze a háború éveiben mutatja be Schindlert, úgy, hogy minden tette és a körülötte zajló minden esemény a világégés közvetlen következménye, így annak kell elfogadnunk. (Párhuzamos példaként említhetjük A bukást, amelyben szinte semmit nem látunk a háborúból, mégis arról szól.)

Oskar Schindler (Liam Neeson), a hedonista üzletember azonnal kiszimatolja a pénz szagát a világháborúban. Lengyelországban a gettóba hurcolt zsidó bankároktól kapott kölcsönből beindítja zománcáru gyárát (Deutsche Emailware Fabrik), felvesz egy zseni könyvelőt Itzhak Stern személyében (Ben Kingsley), aki jó tippet ad neki: dolgoztasson zsidó munkásokkal, mivel azok kevesebbe kerülnek, mint a lengyelek. A gyár aztán messze túlmutat eredeti céljain: a zsidók menedékévé válik, és Schindlernek egy idő után már egyáltalán nem a profit a fontos. Amikor megkezdődik a deportálás Auschwitzba, a mágnás szinte minden pénzét felteszi ara, hogy a nála dolgozó mintegy 1100 zsidót megmentse. Így készül el a híres lista, amely az életet jelentette az eredetileg gázkamrába irányított zsidók egy csoportjának. Ők és Schindler is túlélték a háborút, sorsuk pedig végképp összefonódott.



Nagyjából ennyi a története Thomas Keneally könyvének, amelynek elolvasása után Spielberg tíz éven át tipródott, hogy kivel és hogyan forgassa le a filmet. Talán ő sem volt biztos magában, talán félt a kudarctól, attól, hogy senki nem fog elfogadni egy ennyire kényes témájú drámát tőle, aki Cápákat és Indiana Jonesokat rendez. A rendezést felajánlotta Scorsesenek ás Polanskinak is, de egyikük sem akart a filmmel foglalkozni. Így aztán Spielberg vett egy nagy levegőt, megkereste Steven Zaillian forgatókönyvírót, aki teljesen megérdemelten kapott Oscart azért, mert Keneally finoman szólva sem kiemelkedő könyvéből egy fantasztikus adaptációt hozott össze. Ekkor már belevághatott Spielberg élete főművébe.

Lett is nagy felhördülés. A fegyverek szava kritikájában mi is erősen éreztettük, hogy a suszter talán maradjon a kaptafánál, s attól, hogy valaki kiemelkedő az egyik filmes műfajban, nem törvényszerű, hogy egy másikban is maradandót tud alkotni. Spielberggel szemben is ezek az aggályok merültek fel, többen attól tartottak, hogy a holokauszt-témát a tőle megszokott popcorn-mozivá fogja lealacsonyítani. Nem így történt. A Mester a sok évnyi agyalás után teljesen felkészülten kezdett bele a munkába. Ez már csak azért is kiemelkedő, mert vágójával együtt ő maga is éppen csak beesett a Jurassic Park forgatásáról, sőt, a Schindler forgatása már javában zajlott, amikor ő Lengyelországból még instruálta az Államokban zajló utómunkálatokat. Mindez (a végeredmény tükrében) nem a károgókat igazolta. Spielberg gondosan kiválasztott csapattal dolgozott. Szerződtetett három kiváló színészt a főszerepekre, s túlzás nélkül állítható, hogy mind Liam Neeson, mind Ralph Fiennes, mind pedig Ben Kingsley élete egyik legnagyobb alakítását hozta, Fiennes esetében pedig nyugodtan elhagyhatjuk az „egyik” szót. A többi szerepre zömében (és nagyon profin dolgozó) lengyel színészeket szerződtetett, operatőrnek pedig honfitársukat, Janusz Kamińskit választotta. Aki aztán annak rendje és módja szerint akkorát robbantott, hogy beleremegett a filmvilág.



A mozi mintegy harmadában kézikamerát használ, ott fut a menekülő tömeggel, ott mozog az áldozatát menet közben agyonlövő náci katona mellett, bekíséri a rettegő nőket az auschwitzi, gázkamrának hitt zuhanyzóba, együtt nyomorog a marhavagonokba zsúfolt deportáltakkal, a gettó felszámolásánál pedig olyan képsorokat ajándékozott a filmművészetnek, amit azóta is csak ő maga tudott megismételni, mégpedig a Ryan közlegény megmentésében öt évvel később. Azonnal említsük meg a világítást is, amely főleg a premier plánoknál és a kétszereplős jelenetekben ad óriási pluszt a felvételekhez. A játék az árnyékokkal a színészek arcán időnként klasszikus hollywoodi (Neeson mulatós jelenete), időnként pedig hátborzongató hatást (Fiennes tébolyában is kegyetlenül higgadt tekintete) kölcsönöz.

Spielberg alapkoncepciójába tartozott, hogy fekete-fehérben vették fel a filmet (valójában színesben, csak utána húzták le a színeket), s ötlete több funkciót is ellátott. Egyrészt a legklasszikusabb dokumentarista jelleget kölcsönözte az alkotásnak, másrészt a dermesztő témához fagyasztotta hozzá a látványt, harmadrészt pedig a történethez illesztette az ábrázolást, értsd: az ideológiai hátteret nélkülözve, pusztán a történetre és a szereplők szemszögéből látottakra reflektálva mutatta be, igen, valóban ennyire egyszerű, ennyire fekete és fehér volt a holokauszt tébolya. (A mögöttes ideológia hiányát, az Endlösung magyarázatának elmaradását sokan vetették utólag Spielberg szemére, de ne feledjük el, a Schindler listája nem történelmi tabló, s nem is megmagyarázós történelem óra.) A rendező két színt engedélyezett a film során. A gyertyák lángja mellett a kritikusokat és az agyalós nézőket is megosztó, legendás „piros kabátos kislány” jelenetben láthatunk nem csak fekete-fehér kockákat. A piros kabáton lehet vitatkozni, giccsesnek és szájbarágósnak titulálni, de katartikus hatása vitathatatlan. Félreértelmezések elkerülése végett: Spielberg azért vállalta ezt a tipikusan hollywoodi húzást, hogy jól értelmezhető arcot adjon az ártatlanság elpusztításának. Klisés? Lehet, de nagyon is működik az ötlet, s azt se feledjük, hogy az amerikai nézők nagy része még így, néhány „könnyítéssel” sem nagyon tudott mit kezdeni a filmmel.



A színészi munka előtt kiemelten kell megemlíteni a zenét. John Williams Spielberg házi zeneszerzőjének számít, s vitán felül a legnagyobb hollywoodi filmekhez komponált már muzsikát. Hornerrel ellentétben nem nagyon ismétli magát, a Schindlerrel pedig pályafutása egyik, ha nem a legnagyobb fejezetéhez érkezett. A zene a film minden rezdülését követi, tökéletesen rásimulva a vásznon zajló eseményekre. Az auschwitzi jelenet hátborzongató feketesége, a gettó felszámolásának monotonul visszatérő motívuma, a főtéma visszafogott keserűsége, valamint az, ahogyan a zsidó dallamvilágot vegyíti a klasszikus filmzenei elemekkel, mind azt mutatják, hogy szakmájában Williams ül a trónon. Külön elismerés azért, hogy a főtéma feljátszását minden idők egyik legjobb hegedűművészére, a zsidóságában mélyen érintett Itzhak Perlmanre bízta, aki ennél briliánsabban aligha tudott volna élni a lehetőséggel. Méltán kapott Oscart a zene: a látvány és a dallam elválaszthatatlan egységet alkot.

A színészekről csak felsőfokban lehet beszélni. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy Spielberg úgy utazott Lengyelországba, hogy néhány héttel előtte még nem létező dinoszauruszokat instruált. A meredek váltás sikeres volt. Céltudatos, tökéletesen megszerkesztett rendezői munkát láthatunk az alakításokon. Liam Neeson finom, árnyalt eszközökkel viszi végig Schindler jellemfejlődését. Alakítása leglenyűgözőbb jellegzetessége, hogy jó darabig nem tudjuk eldönteni, ez az ember tényleg zsidókat akart menteni, vagy csak a figyelmeztető jelek hatására lett igaz ember. Neeson rengeteget játszik a szemeivel, nem véletlenül kapta a legtöbb premier plánt a filmben. Hangja visszafogott, nem harsányságával, hanem egyéniségével, magabiztos stílusával teremti meg maga körül a lenyűgöző atmoszférát, hogy aztán annál nagyobb kontrasztot kapjon film végi összeomlása. Tökéletes választás volt a szerepre. Spielberg egyébként a süllyesztőből hozta vissza Neesont, aki azóta is hálás neki ezért.



Ben Kingsley-t nagyon akarta a rendező. Látva játékát, érthető. Az Itzhak Stern könyvelő figuráját alakító színész a Gandhi óta megkérdőjelezhetetlen tekintély, a Schindlerben mégis olyan alázattal játszott, ahogyan csak a kezdők vagy a legnagyobbak tudnak. A Stern és Schindler közötti feszültség, majd enyhülés pontosan nyomon követhető. Kingsley egyszerre játssza pazarul a népe sorsáért reszkető zsidót, akit akármikor kivégezhetnek, és a szakmájáért élő pénzembert. Amikor megtudja, hogy mindenkit Auschwitzba készülnek deportálni, csak annyit kér főnökétől, hogy nagyon vigyázzon a cégre. „Sok munkám van benne” – suttogja könnyes szemmel, abszurd módon aggódva egy német vagyonáért, aki egyébként (papíron) rabszolgamunkával gazdagodott meg az ő segítségével.

A film (sajnos koronázatlan) királya Ralph Fiennes. Amon Göth jellemvonásait a szemünk előtt, rétegenként hámozza le a szerepről. A színész ijesztő alakítást nyújt. Az a furcsa helyzet alakul ki, amikor a néző már nem tud legyinteni a szokásos „ez csak egy film” megjegyzéssel. Fiennes maga Amon Göth, akinek az egyszerűség látszata ellenére annyira összetett és bonyolult az egyénisége, hogy már ő maga sem bírja elviselni saját magát. Az alkoholizmus, a „Becsületem a hűség” mottó jegyében lemészároltatott ezrek, a formális, csak a háború idejére tartó hatalom tudata véglegesen elszakítja Göth egyébként is laza kapcsolatát azzal a világgal, amelyben normálisan gondolkodó emberek is élnek. Reggelente félmeztelenül kimegy a teraszára, és távcsöves puskájával a lenti táborban dolgozó zsidókra lövöldözik. Olyan egyszerűen teszi ezt, mint ahogyan utána vizel egyet. Semmit nem ért a schindleri gondolkodásból, számára is minden fekete vagy fehér. Érdekes, hogy egyetlen megingása a saját zsidó szolgálólánya miatt következik be. Bár nem hangzik el mondatként, valójában szerelmes a lányba. Meg tudná menteni, de tudja, hogy nem teheti. A probléma nem az nála, hogy ezt megértse, hanem az, ahogyan megérti és lereagálja: véresre veri a lányt tehetetlenségében. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy Schindler a fehér megfelelője Göth fekete egyéniségének. De ő az egyetlen, aki meglátja a súlyosan beteg elme gyengéjét: a manipulálhatóságot. Fiennes teljes színész eszköztárát beveti: a visszafogott motyogástól a gyilkolásba torkolló dührohamig mindent láthatunk tőle, a legkifejezőbb és legfélelmetesebb pillanatai mégis azok, amikor egy szót sem szól, csak hosszan néz valakire. Látni a gondolatait, tudni, hogy mire készül, pedig semmit nem csinál, csak néz. Karrierje csúcspontja volt a szerep, s bármennyire is szerettük Tommy Lee Jonest A szökevényben, a 66. Oscar-gálán bizony nem neki kellett volna adni a szobrocskát.



Miben újított Spielberg a technikai dolgokon kívül, mivel érdemelte ki filmje, hogy a legnagyobbak között emlegessék? Talán azzal, hogy magyarázat nélkül tálalja elénk a történelem nyers brutalitását. Hiányt pótolt ezzel. Egyetlen könyv vagy részletekbe és számokba fulladó adaptáció sem válthat ki olyan döbbenetet, mint ez az alkotás azzal, hogy kendőzetlenül, a legrészletesebben mutatja be, miként gyilkolták a zsidókat a nácik. Teszi mindezt úgy, hogy közben nem magyaráz, nem moralizál, és legfőképpen nem tereli a nézőt egy filozófiai síkra. Spielberg addig is a legnagyobbak között volt, a Schindler listájával azonban a szónak nem hollywoodi értelmében vett legkomolyabb rendezők közé került. Hogy művét mennyire nem az átlag amerikai ízlésnek megfelelően készítette, arra a legékesebb bizonyíték éppen a bevételi mutatók viszonylagosan negatív alakulása volt a tengerentúlon.

Spielberg monumentális emlékműve örök érvényű. Kiragadta a háború egyetlen apró, addig alig ismert pici részletét, olyat, amely a globális egészet tekintve elenyésző jelentőséggel bírt – és ezzel megalkotta minden idők legnagyobb holokauszt feldolgozását, s a filmtörténelem egyik legjelentősebb epizódját.



Ajánlani a Schindler listáját nem lehet. Ez nem ajánlott mozi, hanem kihagyhatatlan, kötelező darab mindenkinek, filmes jelentősége, valamint a téma és annak ábrázolásmódja miatt. Még annak is nehéz megszólalni a végén a döbbenettől, aki több tucatszor nézte végig. A film beszippant, ledarál és kifacsar.

Titka az időtlenség. Talán ez a legnyomasztóbb az egészben.

Schindler listája (Schindler's List) - 1993

Gyártó: Universal Pictures

Rendező: Steven Spielberg

Író: Thomas Keneally

Forgatókönyvíró: Steven Zaillian

Zeneszerző: John Williams

Operatőr: Janusz Kaminski

Vágó: Michael Kahn

Szereplők: Liam Neeson, Ben Kingsley, Ralph Fiennes, Embeth Davidtz

Díjak:
Golden Globe-díj (1994) - Legjobb rendező: Steven Spielberg
Golden Globe-díj (1994) - Legjobb film - drámai kategória
Golden Globe-díj (1994) - Legjobb forgatókönyv: Steven Zaillian
Oscar-díj (1994) - Legjobb film: Steven Spielberg, Gerald R. Molen, Branko Lustig
Oscar-díj (1994) - Legjobb rendező: Steven Spielberg Oscar-díj (1994) - Legjobb operatőr: Janusz Kaminski
Oscar-díj (1994) - Legjobb adaptált forgatókönyv: Steven Zaillian
Oscar-díj (1994) - Legjobb látványtervezés: Allan Starski
Oscar-díj (1994) - Legjobb vágás: Michael Kahn
Oscar-díj (1994) - Legjobb filmzene: John Williams

Bemutató: 1993. november 30.

Magyarországi bemutató: 1994. március 10.



Aktuális videók
2019. július 13. 15:54
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat