honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Tíz anekdota az első világháborúból
Eheti tízes listánkba első világháborús anekdotákat gyűjtöttünk össze. Vannak köztük vidámak, optimisták, és olyanok is, amelyek a háború borzalmait beszélik el. Listánkat a szokásos szubjektív szempontok szerint állítottuk össze, Nagy Endre A nagy háború anekdotakincse című válogatását felhasználva.
Ellenszegült

Ez a rövid, de annál életszerűbb történet bemutatja, milyen leleményesek voltak a bakák, ha egy jó vacsoráról volt szó.

„Este van. Egy szerb falu előtt harsányan hangzik a parancs: - Átmegyünk a falun. Minden szakasz más-más utcán. A falu túlsó részén pihenés. Ha valaki ellenszegül a faluban, azt szúrjátok le! Előre! Egy óra múlva a falu túlsó szélén egy hadnagy látja, hogy két baka egy kövér leölt malacot cipel. Rájuk kiált: - Hogy került az a leszúrt malac hozzátok? Az egyik baka haptákba vágja magát: - Hadnagy úrnak alássan jelentem: ellenszegült!”



A tábornok urak jönnek!


A következő anekdota is a katonák vacsorájáról szól. Az ehhez hasonló történetek bizonyítják, hogy a világháború frontjain bizony gyakran akadozott az ellátás, a történetben szereplő rafinált huszárok persze nem maradtak éhen.

„Háborúban is fontos dolog a jó kvártély és az aranygalléros tábornoktól le, a kis zászlósig, minden tiszt boldog, ha gondos ellátásban részesül valahol és - meleg ételhez juthat. Egy kiválóan leleményes önkéntes-őrmester kvártélycsinálónak lévén előreküldve, beállított egyik galiciai faluban a vendéglőbe s így szól a korcsmároshoz: - Estére öt tábornok száll ide. Gondoskodjon tiszta ágyakról s jó vacsoráról. A korcsmáros módfölött örvendezett, hogy ilyen előkelő vendégei lesznek. Öt generális! Bizonyosan főhadiszállás érkezik, gondolta a jó ember s olyan vacsorával várta a tábornokokat, amilyen aligha készült még ebben a nyomorúságos faluban. Estére aztán egy század huszár vonult be a helységbe, de a főhadiszállás csak nem akart megérkezni. Ellenben megjelent négy tiszt s az önkéntes-őrmester. Ez most félrevonta a korcsmárost s így szólt hozzá: - A tábornok urak innen félórányira a kastélyban szálltak meg s így az ő vacsorájukat mi fogjuk elkölteni. S azzal helyet foglaltak a dúsan megrakott asztal körül. ...Az öt tábornok persze csak mese volt. De az ilyen kis csalafintaságot megbocsájtja Mars, a hadak istene.”



A császár orvossága


A háború elején keletkezett történetek tele voltak derűs optimizmussal, általában a győzelmekről szóltak.

„A vályú szélén ülnek a bakák ebéd után és mosogatják a csajkát. Ez az idő a legalkalmasabb a tréfálkozásra. - Hallottátok - kérdezi az egyik - hogy Vilmos császár megbetegedett? - Ugyan! - De bizony. Még orvost is hivatott, aki egyszeriben eltalálta neki az orvosságát. - És mi volt az? - Felséges császár - rendelte az orvos - vegyen be három nap egymásután egy - várat. A császár be is vette és meggyógyult.”



A jutalom

A háborús anekdotákból nem hiányozhatott a legyőzött ellenség fölötti viccelődés sem, amint azt a következő két történet is mutatja.

„A háború elején az orosz újságok közölték azt a hírt, hogy a cár 50.000 rubeles díjat tűzött ki annak az orosz katonának, aki először lép Berlin földjére. A hírt a budapesti kávéházak háborús tudósításai között is kifüggesztették s nagyon jól elmulattak rajta. Azután jöttek az események. A németek alaposan verték az oroszt és rengeteg foglyot ejtettek. - Nem is olyan tréfadolog az, - mondta valaki egy társaságban - amit a cár csinált azzal az 50.000 rubeles díjjal. A társaság tagjai megrezzentek. - Mi az, talán olyan rosszul állunk Németországban? - Azt nem mondtam. A cár díja azonban mégis komoly dolog. Értesültem róla, hogy az orosz hadvezetőség most kutatja, ki volt az az orosz hadifogoly, akit legelőször Berlinbe vittek. Azé lesz az 50.000 rubel.”



Az orosz fogorvosok


A fekete humor sem hiányozhat a gyűjteményből. Erre jó példa az alábbi anekdota.

„Minden pang, minden rosszul megy, a fogát is kevesebb ember reparáltatja mostanában. Erről beszélgetnek a kávéházban, a fogorvosok asztalánál. Valaki megsokallja a panaszokat és közbeszól: - Elvégre, nem mehet mindig egyformán. Most az orosz kollégákon van a sor. Nekik nagyszerűen megy! - Ugyan miért? - Hát nem hallottátok, hogy nyolcezer orosz hagyta ott a fogát az uzsoki szorosban?”



Háry Jánosok

A katonák elbeszéléseiben természetesen feltűnt néha a hetvenkedés, nagyotmondás is.

„A jókedv mindig némi kis túlzást jelent katonáéknál. Két huszártiszt jókedvében mindenképpen túl akart tenni a derék Háry Jánoson. A legképtelenebb históriákkal traktálták egymást s állandóan vetélkedtek, hogy ki tud nagyobbat mondani. - Mikor Godoroktól jövünk visszafelé, - beszéli az egyik, - egy magaspartú pataknak a medrébe jutottam s már-már úgy látszott, hogy nincs szabadulás. Annyival is inkább, mert fönt, a part szélén, magas kerítés húzódott. Egy pillanatig tűnődtem, majd hirtelen elhatározással megsarkantyúztam a paripámat s nekiugrattam a kerítésnek. Már el is értem, mikor egy srapnel elvitte a lovam hátulját. - És te? - kérdi a bajtárs. - Én a lovam elejével a levegőben maradtam. A másik nyelt egyet, majd így szólt: - Az semmi. Az én vállamról az egyik srapnel letépte a mentét, a másik pedig visszahozta. ...Így tréfálkoznak a huszárok a háborúban, két attak között.”



A menyasszony

Azért a háborús hétköznapokból sem veszett ki teljesen a romantika. Az alábbi történet egyben a háború kegyetlenségét is megmutatja, egy hadirokkant és menyasszonya sorsán keresztül.

„Egy aradi lány, aki három hónapja, hogy elbúcsúzott hadbavonult vőlegényétől, nemrégiben levelet kapott tőle egy másik vidéki városból. A levélben az állt, hogy »könnyű sebbel« itt fekszik egy kórházban. A menyasszony rögtön vonatra ült édesanyjával együtt és meglátogatta vőlegényét. Fájdalmas viszontlátás volt. Kiderült, hogy a »könnyű seb« - a bal kar elvesztését jelentette. A menyasszony, aki anyjával együtt egy hotelben szállt meg, másnap kora reggel már újabb levelet kapott a vőlegényétől. Azt írta benne: úgy érzi, meg kell vallania mindent, mert valamit még elhallgatott. Nemcsak a bal karját, de a bal lábát is elveszítette. És most, miután már menyasszonyát viszontláthatta, még pedig viruló szépségében, nem tud beletörődni abba a gondolatba, hogy a lány egészséges életét, szép jövőjét az ő bénaságához láncolja egy egész emberéleten át, hát inkább visszaadja neki adott szavát, amellyel még akkor ajándékozta meg, amikor ép és egészséges volt. Így szólt a levél. És két óra múlva a leány ismét ott állt a sebesült ágyánál. De nem egyedül. Vele volt az anyja és az - anyakönyvvezető is. Keresztülvitte, hogy dispenzációval azonnal megeskessék azzal a férfival, aki hősi csatákban annyit áldozott a hazáért. ...A szerelmi hűség mégsem üres szólásforma.”



Egy szegény parasztasszony


Háború ide, háború oda – a humoros történetek is terjedtek, ezek közül választottuk ki az alábbi két anekdotát.

„Meglátogatja a katonai kórházban az urát, aki golyót kapott az orrába, de már jól van és csöndesen pipázik az ágyban. - Aztán miért sír kend ilyen keservesen? - kérdezik tőle a schwesterek. - Hiszen jövő héten már elhagyhatja az ura a kórházat. - Hej, ha csak addig volna az! - feleli az asszony. - Tavaly a biai búcsún az uram összemarakodott a legényekkel és betörték az orrát. Aztán a vármegye két hétre elzárta. Mennyit kap majd most, amikor az egész orrát elvitték. Hej! Csak nagy nyűg az, ha az embernek veszekedős természetű ember az ura!”



Katona – tréfa

És akkor íme a második humoros történet.

„Egyik legelső német katonavonat halad befelé, már a francia meghódított területen. Persze óvatosan, állomásról-állomásra, hosszabb szünetekkel, mert előbb végig kell vizsgálni a vonalat, nincs-e valahol megrongálva. Nem nagyon messze a német határtól, az egyik francia állomáson csakugyan meg kell állani, mert a váltókból a franciák kiszedték a nyelveket. A német vitézek kiugrálnak a kocsikból s vígan hancúroznak, tréfálkoznak a gazdátlanul maradt állomáson. Egyszerre csak vagy tíz katona odasereglik a pénztár elé és zörgetni kezd az ablakon: - Halló! Pénztáros! Merre jár? Jegyeket kérünk! A vonatvezető mulat a mulatozókkal, egyszerre eloson a gépe mellől s hátulról bevonul a pénztáros rekesztéke mögé. Egy ottfelejtett francia vasutassapkát nyom a fejébe, kinyitja az ablakot és rettenetes orrhangon kiszól: - Hova utaznak az urak? - Nancyba. Harmadik osztály, - szól az egyik katona. - Ejnye, de szerény vagy, - mondja a másik. - Nekem Párisba adjon jegyet. Második osztály. - Csak oda, vagy oda és vissza? - kérdi a rögtönzött pénztáros rettenetes komoly ábrázattal. - Csak oda. Vissza majd különvonaton utazunk. Miniszteri kocsikban. S a pénztáros erre kezdi osztogatni a jegyeket. Zöldeket, sárgákat, ki milyet kért. A nagy menekülésben a francia vasutasok nem értek rá a jegyeket magukkal vinni, ott maradtak ezrével a fiókokban. Jutott a legtöbb katonának. S azok most csakugyan jogosan mennek Páris felé. Megvan hozzá a jegyük.”



Igazi orosz cigaretta

A nagy háború frontjain egyre másra változott a hadiszerencse.

„A porosz tiszt cigarettát kér a bajtársától. De annak is elfogyott már a füstölni valója. Egy orosz gárdatiszt, aki a hadifoglyok csoportjában áll, előveszi címeres cigarettatárcáját és udvariasan megkínálja a poroszokat. - Bizonyára valódi orosz cigaretta! - mondja az egyik porosz. De aztán elcsodálkozik. A cigarettának ismerős formája és német fölírása van. - Az orosz gárdista elmosolyodik. - Kelet-Poroszországban zsákmányoltam, - mondja. - Tehát valódi orosz cigaretta! - szól szárazon a porosz.”



Nagy Endre A nagy háború anekdotakincse című könyvéből - amelynek elektronikus változata itt érhető el - Kovács Dániel készítette a válogatást. A képeink illusztrációk!


(Korábbi TOP 10-es cikkeinket ide kattintva olvashatják!)
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test