honvedelem.hu
Mindig nyitva
Katonás üdülőövezet
Leginkább építési területhez hasonlít mostanság az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) partközeli szakasza. Ettől persze a Honvédüdülőként (köz)ismert katonai objektum nincs lezárva. Sőt, mi több: immár a holtszezon fogalma is ismeretlen. A tavaly november elsejétől a szervezet élére kinevezett Piros Ottó ezredes, parancsnok vezetésével az állomány gőzerővel és valóságos fejlesztés-armadával készül a főszezonra.


A hajdan balatonkenesei, Balatonakarattya önállóvá válásával azonban nagyobbrészt területileg ma már ehhez a községhez tartozó katonai üdülő a főszezonban 132 szobával és 576 férőhellyel üzemel, állománya minden lehetőt elkövet a vendégek megfelelő – és egyre magasabb színvonalú – pihentetése érdekében. Ahhoz azonban, hogy a szerteágazó és speciális feladatkörrel működő központ teljes egészében mindennapi munkájára tudjon koncentrálni, Piros Ottó ezredesnek néhány tekintetben módosításokat kellett végrehajtania.

– Ezek közé sorolható többek között, hogy megteremtettük a nyilvántartási, anyaggazdálkodási és raktározási szakterületek precíz működésének feltételeit. Sikerült továbbá betölteni olyan beosztásokat, amelyek nélkülözhetetlenek egy katonai szervezetben – ilyen például a törzsfőnök, a vezénylőzászlós, a jogásztiszt vagy éppen a kommunikációs tiszt. Az állománytáblánk egyébként több mint kilencven százalékban feltöltött. Üdültetéssel foglalkozó intézményről lévén szó, fontos, hogy a központnak – saját, már működő facebook oldala mellett – májustól hivatalos honlapja lesz, ahol az érdeklődők minden fontos információt könnyen megtalálhatnak majd. Apróságnak tűnik, de lényeges az is, hogy a központ már rendelkezik hivatalosan jóváhagyott logóval – sorolja az elmúlt hónapok belső változásait a parancsnok.



További lépésként természetesen azt vették górcső alá, hogy milyen új fejlesztésekkel és szolgáltatásokkal lehet minél több igényjogosult vendéget idecsábítani – mégpedig a tavalyi árak emelése nélkül. Alapvető koncepcióváltás, hogy a Honvédüdülőben többé nincs holtszezon. Évszaktól függetlenül nyitva tart, és például a téli időszakban is különféle rendezvényekkel várta és várja a jövőben is a vendégeket.

A főszezonra történő felkészülés különben számtalan fejlesztést foglal magában. Részben központi költségvetésből, részben a szervezet saját forrásából még idén felújítják az itt található egészségügyi központot, valamint a régi legénységi épületekből öt garzonlakást alakítanak ki. Májusban két játszótérrel bővül az MH RKKK; ebből az egyik az üdülő területén, a másik pedig a Honvéd Kempingben szolgálja majd a gyerekek szórakozását. A központi presszó felújítása – magazinunk megjelenésének időpontjára – már befejeződött, és ugyancsak megszépül a Hotel Aranyhíd és a Hotel Sirály recepciója is. A jövőre felújítandó Hotel Napfény mellett újabb parkolóhelyek kialakítását kezdték meg. Erre azért volt szükség, mert a 60 szobás szállodához összesen mindössze huszonnégy parkoló állt rendelkezésre. A munkálatok befejeztével a fent említett két szám kiegyenlítődik.



Különféle átépítésekkel, átalakításokkal a Hotel Sirályban elkezdték a komfort nélküli szobák felszámolását, felújítását, és idén év végére a fürdőszobákat is teljes mértékben modernizálják. Ugyanitt kialakítottak két olyan színvonalú szobát, amelyeknek köszönhetően az MH RKKK be tud kapcsolódni a nemzetközi katonai csereüdültetés vérkeringésébe.

Szintén újdonság lesz a homokos foci- és röplabdapálya, valamint újjávarázsolják a salakos teniszpályákat is. A jelenlegi kulturális központ mellett található játszóházból büfét alakítanak ki, ami legalább annyira szolgálja majd az üdülővendégek kellemes esti sziesztáját, mint a különféle kiképzési rendezvények hatékonyabb kiszolgálását.



Akik nagyon-nagyon régen is a Honvédüdülőbe jártak pihenni, azok talán még láttak egy-egy filmet a kis kertmoziban. Részben azért, mert az idén nyáron rendezik a futball Európa-bajnokságot (amelyre 44 év után a magyar válogatott is kijutott), illetve Brazíliában az olimpiát, az egykori kertmozi helyén az érdeklődők nagy kivetítőn, kulturált körülmények között nézhetik majd az érdeklődésre számot tartó sporteseményeket.

A 21. század követelményeinek megfelelve, a hotelek, illetve a strand területén nyílt rendszerű wi-fi hálózatot alakítanak ki. Ha már strand: a központ tervei szerint idén nyártól megszűnik a parti büfésoron a készpénzforgalom, és egyszerű, könnyen kezelhető, a különböző nagyobb fesztiválokról jól ismert feltöltő-kártyás rendszer lép majd életbe. Nem mellesleg a büfésor – az átalakításoknak köszönhetően – a főszezonban teljes kapacitással működik majd, elkerülendő a nagy hőségben a hosszas várakozást. A strand területén szelektív hulladékgyűjtés folyik majd, mégpedig a környezetbe illő, új szeméttárolókkal.



A változás szele természetesen a vízi és a szárazföldi közlekedést is eléri. Egyfelől a régi, megrongálódott és a Balaton vízszintjének megemelése miatt víz alatt lévő csónakkikötő helyett egy új épül. Másfelől az MH RKKK saját vitorlása is felújításra, illetve műszaki vizsgáztatásra szorulna, s mivel sokkal olcsóbb új, elektromos hajót vásárolni, ezért nyáron legalább egy ilyen fut majd ki a tó vizére. Ami a szárazföldet illeti, az üdülő vadonatúj, korszerű kerékpártárolókkal gazdagodik.

A különféle fejlesztéseken kívül Piros Ottó ezredes hasonlóképpen nagy hangsúlyt fektet a központ kapcsolatrendszerének kiépítésére. Mint cikkünk elején jeleztük, az MH RKKK Balatonakarattya és Balatonkenese határán terül el. Ezért a központ mindkét önkormányzattal együttműködési megállapodást kötött.



– Mind Balatonkenesével, mind Balatonakarattyával harmonikus a kapcsolatunk. A polgármesterek többször vettek már részt rendezvényeinken, és mi is kaptunk meghívásokat – mondja az ezredes.

A fentiek mellett az MH RKKK szintén együttműködési megállapodást kötött a veszprémi Pannon Egyetem vendéglátás-idegenforgalom karával, a Balatonkenese SC-vel, a területileg illetékes rendőrkapitánysággal, a katasztrófavédelemmel és a vízi mentőkkel.



– Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen ők látják majd el a strandunk kötelezően előírt biztosítását, ezért vízimentő-központot alakítanak ki nálunk. A vendégek biztonságérzetének növelését szolgálja az is, hogy nyáron, időnként kerékpáros járőrök teljesítenek majd szolgálatot az üdülő területén. Az egyetemről diákok érkeznek hozzánk szakmai tapasztalatgyűjtésre, a sportklub pedig a pályáink karbantartásában és különféle sportrendezvények lebonyolításában segít majd – fogalmaz Piros Ottó ezredes.

Az MH RKKK nemrég bekapcsolódott a KatonaSuli-programba is. Ennek köszönhetően a diákok Balatonkenesén, Balatonfőkajáron és Balatonfűzfőn ismerkedhetnek meg behatóbban a katonaélet sajátosságaival. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós ezred egyik aknamentesítő naszádja idén nyáron is Balatonakarattyán állomásozik majd, s szóba került annak lehetősége, hogy búvárkiképzésekre is sor kerüljön ott. A főszezonban az MH RKKK-ba érkező olvasóink azon se csodálkozzanak, ha az MH Ludovika Zászlóalj állományába tartozó fiatalokkal találkoznak, hiszen közülük, önkéntes alapon, körülbelül húszan végeznek majd diákmunkát a szervezetnél.



Fotó: Rácz Tünde, Tóth László, Singer Éva hadnagy és a szerző

Forrás: Magyar Honvéd 2016. május


Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat