honvedelem.hu
KultúrKaland a „Hadtörténetiben”
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett „OperaKaland – KultúrKaland Program” részeként a diákok magas színvonalú operaelőadásokon és ingyenes múzeum-, könyvtár-, vagy levéltár-pedagógiai foglalkozásokon vehettek részt az elmúlt hetekben. A napokban a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) tárlatvezetésére és múzeumpedagógiai foglalkozására kísértük el a debreceni Svetits Katolikus Gimnázium 10. b osztályát.


A programot 2013 májusában indították és azóta minden évben közel háromezer diáknak volt lehetősége megismerni a múzeumi gyűjteményeket. Az érdeklődő osztályok pedagógusai egy listáról választhatták ki a résztvevő múzeumok közül azt az intézményt, ahova szeretnének ellátogatni. A KultúrKaland célja az, hogy az ország bármely részéről érkező gyerekek olyan helyekre is eljussanak, ahova egy családi kirándulás alkalmával nem biztos, hogy lehetőségük lenne.



„A foglalkozás alap dolgokat tanít meg a diákoknak az ’56-os forradalomról. Ezért szoktam asszociációs játékokat szervezni, amikor a szabadságharc különböző szimbólumait mutatom be a gyerekeknek. A tárlatvezetés végén egy feladatlapot kell kitölteniük, ami nem igényel előzetes tudást. A válaszokat a múzeum termeiben kell levadászniuk, így szoktatjuk őket együttműködésre és eredményes csapatmunkára. A fegyverbemutató már kötetlenebb. A diákok PPS-géppisztolyt, AK-47-es gépkarabélyt, DP-28-as golyószórót vehetnek a kezükbe és még James Bond 48M – rendőrpisztolyával is fotózkodhatnak. Fontos, hogy úgy tudjanak ránézni az eszközökre, hogy ez nem egy játék, amit meg lehet venni az üzletekben. Érezniük kell, hogy a hatástalanított fegyvereknek és az acélsisakoknak is milyen súlya van” - árulta el Bolcsó István, a HM HIM Múzeumpedagógiai és Kiállítási Osztályának munkatársa, az intézmény tárlatvezetője.



Tóth Annától, a diákok osztályfőnökétől megtudtuk: az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából választotta ezt a tárlatot. Sőt, idén ez az osztály tartja az ünnepi műsort a gimnáziumban. Reggel indultak Debrecenből, majd az Erkel Színház operaelőadása után érkeztek a kiállításra. A tanárnő kiemelte: nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kirándulás után az osztályfőnöki óra keretein belül átbeszéljék a nap történéseit és azt, hogy milyen maradandó emlékekkel gazdagodtak a diákok.

Az osztály egyik tanulója, Gólya Richárd - aki kimagasló eredményeket ért el különböző történelmi versenyeken - a honvedelem.hu-nak elárulta: nagyon élvezte a kiállítást. Mint mondta: kifejezetten érdekli a katonai világ és nagyon örült, hogy a tárlat részletesen prezentálta az ’56-os forradalom momentumait. A teszt kitöltésében természetesen az ő csapata nyert, de legjobban a fegyverismertetés és azok kipróbálása zsongatta a fantáziáját.



Fotó: Szikits Péter

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat