honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Újabb bevonulás Szentendrére
Kilencven szerződéses legénységi állományú katona, valamint pályakezdő tiszt és altiszt számára kezdődött meg a tízhetes katonai kiképzés Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián a héten.


Az alapkiképzésre érkezők számára - az adategyeztetés után - az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság képviselői tartottak tájékoztatót, majd a bevonulók megkötötték a szerződéseiket a Magyar Honvédség alakulatainak képviselőivel. 



A szálláshelyek elfoglalását követően a bevonulókra különféle egészségügyi vizsgálatok vártak, akik ezt követően átvehették személyi felszerelésüket is.



Az újoncok a következő két és fél hónapban minden, a katonai szolgálat ellátásához elengedhetetlenül szükséges tudás birtokába jutnak. Az első hét az általános tájékoztató előadásokkal telik, majd az alaki, testnevelési foglalkozások, akadálypálya-, egészségügyi, vegyivédelmi és műszaki kiképzés mellett lőkiképzés és harcászat tárgykörökben is széles körű ismereteket szereznek. Az alapkiképzés utolsó hetében kétnapos záróvizsgán kell bizonyítaniuk felkészültségüket és számot adniuk a megszerzett tudásról.

A vizsgát sikeresen teljesítők esküt tesznek, majd megkezdik a tényleges katonai szolgálatot a Magyar Honvédség alakulatainál.



Fotó: a szerző felvételei
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test