honvedelem.hu
A honvédség Magyarország biztonságának a záloga
A Magyar Honvédség Magyarország biztonságának a záloga – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter június 27-én, kedden a véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fővárosi épületében. A tárcavezető bejelentette, bővítik a katonadiplomáciai rendszert is.
Dr. Simicskó István az értekezleten tartott előadásában hangsúlyozta: új szakaszába lépett a világ, és sokkal bonyolultabbá vált a biztonsági kihívások megértése, kezelése. Példaként megemlítette az Európai Uniót, amely a Brexit, a tömeges migráció és a terrortámadások miatt válságba került. A figyelmeztető jelek ellenére a szervezet vezetői mégsem látják a veszélyeket, és ez a „brüsszeli képmutatás bizonyos szintje”, ugyanakkor az európai gondok egyben civilizációs válságot is magukban hordoznak. „Hiszen a vallási talapzata porlad az Európai Unióban lévő tagállamoknak, és az Európai Unióban úgy tűnik, hogy ezt a problémát sem kívánják orvosolni” – tette hozzá, azzal együtt, az egész nyugati civilizáció befolyása a világ egészére csökkenő tendenciát mutat.



A miniszter a migrációval kapcsolatban úgy vélte, fel kell tenni a kérdést, hogy magától történik-e, vagy pedig egy generált folyamatról van szó. „Az biztos, hogy néminemű szervezettség azért látszik ebben a migrációs folyamatban, és látszik az embercsempész-hálózatok működésében, látszik bizonyos NGO-knak nevezett szervezetek tevékenységében is” – fűzte hozzá. Kérdés az is – fogalmazott a tárcavezető −, hogy az iszlám világából érkező, Európát elözönlő migránsok mire lesznek képesek itt, és mire lesz képes a kontinens a mostani állapotában. Magyarország azonban sok kérdésre a megfelelő válaszokat adta, egyrészt megvédte a saját és az Európai Unió külső határait. A válság kezdete óta beigazolódott az is, hogy a kormány álláspontja helyes ebben a kérdésben: a válsággócokban kell megoldani a migrációs problémát, és arra kell hangsúlyt fektetni, hogy minél kevesebb ember kényszerüljön az otthona elhagyására.

A tárcavezető a balkáni misszióval kapcsolatban elmondta, jelenleg mintegy 550 katonával van jelen a honvédség Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában, és az a cél, hogy fenntartsák a stabilitást ezekben az országokban. Megjegyezte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés jegyében az Országgyűlés növelte az iraki kontingens létszámát 150 főről 200-ra, és meghosszabbította a mandátumát is 2019 végéig.



A Magyar Honvédség fejlesztése kapcsán elmondta, ennek nincs más célja, mint, hogy nőjön az ország biztonsága. „A Magyar Honvédség Magyarország biztonságának a záloga, és ezért szükségünk van olyan képességekre, amelyekkel a magyar embereket és mind az Európai Uniót, mind pedig a NATO-t tovább tudjuk erősíteni” – hangsúlyozta. A fejlesztések ezért átfogók lesznek és szinte valamennyi fegyvernemet érintik; a Zrínyi 2026 nevű program befejezésével egy ütőképes haderő állhat rendelkezésre, amely hatékonyan védheti meg a határokat és az állampolgárokat. A fejlesztések kiterjednek a légiszállításra, a helikopterekre, a légvédelemre, a vezetés-irányítási rendszerekre, a kibervédelemre, a hibrid hadviselés elleni védekezésre, a különleges műveleti képességre és az egyéni felszerelésre, ruházatra. Ezt kiegészíti a hadiipari kapacitások növelése – fűzte hozzá.

A miniszter bejelentette azt is, hogy bővítik a katonadiplomáciai rendszert, idén attasékat küldenek Pozsonyba és Prágába, jövőre pedig Bécsbe és Szkopjéba. Simicskó István elmondta, az ország biztonsága három pilléren nyugszik: a honvédség képességein, a szövetségesi rendszereken és az állampolgárok áldozatkészségén.



A honvédelmi tárca valamennyi pillért szeretné erősíteni, ezért – az önkéntes tartalékos rendszeren keresztül – nyit a civilek felé. A rendszert kibővítik, új alapokra helyezik és újjászervezik – fűzte hozzá. A cél, hogy minden járásban területvédelmi egységek legyenek, amelyek együttműködnek a honvédség alakulataival. Az említett nyitást képviseli a Honvédelmi Sportszövetség, amely elsősorban a fiatalokat szólítja meg, de egy toborzókampányt is indítanak, hogy tudatosítsák: a honvédelem ügye nemzeti ügy.

Fotó: Rácz Tünde

Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Dr. Simicskó István beszéde a véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat