honvedelem.hu
Csülkös ételek versengtek Balatonakarattyán
A szombat reggeli esős idő sem tudta elvenni a csapatok kedvét attól, hogy részt vegyenek az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) csülökfőző versenyén. A vándordíjért idén 21 csapat ragadott fakanalat, a legfinomabbat pedig az Egri csillagok főzték.


Tavaly rendezte meg első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ a Sör és csülök fesztivált. A rendezvény sikerét pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy tavaly 12 csapat indult a balatonakarattyai csülökfőző versenyen, idén pedig már 21 regisztráltatta magát – emelte ki köszöntőjében Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka.

A versenyzők között voltak a társszervek, katonai alakulatok, civil szervezetek, a helyi önkormányzat és baráti társaságok. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is a hagyományos receptek mellett szép számmal kerültek különlegességek is a zsűri asztalára. Meszes István és Kocsonya Kálmán mesterszakácsok mellett az ételeket Tamus István grafikusművész, a Balatonakarattyán zajló Katonai Képzőművészeti Alkotótábor egyik vezetője értékelte.



A legjobbnak idén az egykori katonavárosból érkező Egri csillagok nevű csapat főztjét találták, második helyezett az MH RKKK Támogató Részlege lett, harmadik helyen pedig a balatonkenesei önkormányzat végzett. Az eredményhirdetés után Dankó Szilvia adott műsort a résztvevőknek.




Aktuális videók
2019. július 13. 15:54
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat