honvedelem.hu
Márton napi libaságok
A Magyar Honvédségben Szent Márton napját, november 11-ét a felderítők napjaként ünneplik. Míg a katonák állománygyűléssel, áldásvétellel, koszorúzással és zászlófelvonulással tisztelegnek a felderítők védőszentje előtt, sokan a Márton napi fesztiválon „liba-lakomáznak”. Márton nap történetét rengeteg legenda övezi, -többek között- az éhségtől védelmező libahús és a gyógyító erejű újbor hiedelme. A jótékonykodás, az időjóslás és a mártoni mulatságok pedig mai napig hagyománynak számítanak.
A magyarok patrónusa, a felderítők védőszentje

Szent Márton a középkorban a magyarság egyik legnépszerűbb és legtiszteltebb szentje volt, már életében is legendák keringtek tetteiről és a jóságáról. Magyarország női védőszentje – patrónája – Szűz Mária, míg patrónusa Szent Márton volt. Szellemisége mindazokat az értékeket magában hordozta, amelyek egy felderítő katonát ösztönözhetnek. Nem véletlenül választották a fegyvernemük védőszentjéül.


Szent Márton püspök egy pannonhalmi üvegablak ábrázoláson (fotó: mek.oszk.hu)


Miért pont a liba?

Márton püspök ünnepén a lúdhús volt a hagyományos étel, hiszen ekkor vágták le a hízott libákat. A hiedelem szerint, aki a Márton-napi liba húsából evett, az egész évben megmenekült az éhezéstől. A bánsági bolgárok a levágott libák zsírjának különleges gyógyító erőt tulajdonítottak és súlyos betegségek esetén kenőcsként alkalmazták.

A legelterjedtebb monda szerint a katonából lett püspök a hadsereg után az egyháznak szentelte életét. Jótevő cselekedeteinek köszönhetően a hívei főpapjukká választották, de a szerény Márton nem akarta vállalni az egyházi elöljáróságot, elmenekült az érte jövő küldöttek elől. Egy libaólban bújt meg, de a ludak gágogásukkal és szárnycsapkodásukkal elárulták. Így megtalálták és püspökké szentelték.

„Présliba”

A lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberi újborral volt szokás koccintani. A Márton napi vigaszságokon nem volt jellemző a mértékletesség, hiszen úgy tartották az ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A 12. században a bor és a liba a német nyelvterületen gyakran összemosódott, a Márton-napi ludat szüreti vagy préslibának nevezték.

„Sok Szent Márton lúdja telt már el azúta”

A jó evést és az áldomásivást az is indokolta, hogy Szent Márton ünnepe volt az egyházi év utolsó jeles napja. Ezt az adventi időszak követte és sok helyen ekkor kezdődött a karácsonyt megelőző – kisböjtnek, vagy a magyarországi németek által Márton-böjtjének is nevezett – negyven napos böjt. Mivel Márton napja az egyházi számítás évfordulójához kötődik, az idő múlását is jelölték a nap emlegetésével. Ismert volt a mondás: „Sok Szent Márton lúdja telt már el azúta”.

„A jóságos”

A legenda szerint a római császár katonájaként szolgáló Mártont lovassági tisztként Galliába vezényelték a 330-as években. Az úton egy lesoványodott, meggémberedett, félmeztelen koldussal találkozott, majd kardjával kettéhasította katonai köpenyét és neki adta. A régi korok embere a karitatív tevékenységről sem feledkezett meg Mártonkor, sokan adakoztak ilyenkor a szegényeknek és rászorulóknak.


Szent Márton ábrázolás Pannonhalmáról (fotó: nyugat.hu)


Az időjóslás napja

A tapasztalatok szerint Szent Márton napján legtöbbször elromlott az idő és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amikor „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény télre számítottak. Amikor enyhe, borús idő volt azt mondták: „eljött Márton szürke lovon “, ilyen esetben szintén fagyos tél várt rájuk. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.“

A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy másik hagyomány is. A ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot. A liba fehér és hosszú csontja jelezte a hosszú-havas-hideg telet, míg a barna és rövid a sáros időt.

Szent Márton vesszője

A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre. Ahány ága volt Szent Márton vesszejének, annyit malacozott a disznó. A pásztorok Márton estéjén végig járták a falut és a házakhoz egy mondókával köszöntek be:

„Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.
A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.
Állataiknak annyi szaporulata legyen,
Ahány ága-boga van a vesszőnek."


Márton-nap más országokban

Hollandia egyes részein, Németországban és Ausztriában fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak. A gyerekek saját készítésű lampionjaikkal járják az utcákat sötétedéskor, miközben régi Márton napi dalokat énekelnek. A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll, az ünnepi műsoron pedig leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatják be.


Szent Márton napja Németországban (fotó: internet)


Portugáliában összegyűlnek a családok és barátok sült gesztenyét enni és bort inni. Itt úgy tartják, hogy Szent Márton miután a köpönyege felét odaadta egy koldusnak, folytatta útját és a másik felét is elajándékozta egy szegény embernek. A hideg időben hosszú útnak nézett elébe, de csodák csodájára a nap olyan erősen kezdett sütni, hogy felengedett a fagy. Mivel ez novemberben igen furcsa, isteni közbenjárásnak vették. Azóta is Szent Márton nyaraként emlegetik, ha ezen a napon a hideg időjárást megtöri a napsütés.

Hazánkban mai napig tartanak Márton napi vigasságokat és mulatságokat. Az érdeklődőket országszerte hagyományőrző rendezvények, gasztronómiai programok, borkóstolók és lakomák várják. Sőt, van olyan település, ahol a leghízottabb liba elnyerheti a „Márton napi lúd” címet.
Kapcsolódó tartalom
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test