honvedelem.hu
Főhajtás a katonahősök előtt Kiskunfélegyházán
Katonai tiszteletadás mellett adták át a kormányzati forrásból felújított első világháborús hadisírokat, illetve a Nagy Háború felújított emlékművét november 11-én, szombaton, Kiskunfélegyházán. Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, és Csányi József polgármester helyezték el az újjászentelt emlékműnél a tisztelet és az emlékezés koszorúit.


Kiskunfélegyháza és a város környékének lakosai közül több ezren áldozták életüket az első világháború alatt a hazáért. A Felső temetőben nyugvó nyolcvankét magyar katona, illetve hősi halált halt bajtársaik emléke előtt hajtottak fejet szombaton a megemlékezők, köztük Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Az eseményen Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntötte a megjelenteket.



„Emlékeznünk kell a magunk mögött hagyott század iszonyatos történéseire, a Nagy Háború gyilkos csatáira, az osztrák-magyar hadsereg katonáira, a hazájukért harcoló hőseire, a nagyhatalmi érdekek áldozataira. Az első világháború mérlege: nyolcmillió halott, húszmillió rokkant, hétszázezer magyar áldozat, s közel ugyanennyi hadifogoly – és még nem számoltunk Trianonnal. Itthon pedig az özvegyek és az árvák gyásza, és a keserű emlékezés. Példamutató Kiskunfélegyháza mai polgárainak a törekvése, akik méltó tiszteletadással, rendezett környezetben gondoskodnak a hajdani hadikórházban elhunytakról. A nyolcvankét katonasírban nyugvók a soknemzetiségű monarchiát szolgálták, a felújított emlékmű pedig a császári és királyi hadsereg 38. gyalogezredében a szerb, az orosz és az olasz frontokon harcolt és elesett katonáknak állít emléket” – hangoztatta megemlékező beszédében a honvédelmi miniszterhelyettes.

Vargha Tamás hozzátette: „Hiszem, hogy a katonák szolgálata, hősi harca, áldozatvállalása erőt, tartást, öntudatot adó nemzeti érték. Az volt a múltban is, és az ma is. Amikor máshogyan, más körülmények között, de újra össze kell fognunk, hogy megvédjük hazánkat, értékeinket, kultúránkat, nemzetünket.”



A katonahősök emléke előtt tisztelegve Lezsák Sándor kiemelte: „Nem elég az emlékműveket megújítani, nem elég az emléktáblákat, a sírokat rendbe hozni. Önmagunkban is meg kell újítani az elesett hősök emlékezetét. Az egyszerű emberek, a közvitézek, a honvédek szenvedéseikre, hősi helytállásukra példaként kell tekintenünk. Lehet bármilyen veszedelem, nem fogjuk engedni a templomainkról levenni a keresztet! Lehet akármilyen veszedelem, az ő emlékezetük, a hősi halottak emléke, hazaszeretete erősíti bennünk a hitet, hogy itt a Kárpát-medencében, a keresztény Magyarországnak van jövője.”



A beszédeket követően Hajagos Gyula esperes, a helyi Szenti István templom plébánosa újraszentelte, Hatvani Zsófia református lelkész pedig megáldotta a felújított első világháborús emlékművet, valamint a hősi halottak síremlékeit.



Az országban fellelhető első világháborús emlékművek, valamint katonasírok felújítására szánt kétmilliárd forintos kormányzati forrásból Kiskunfélegyháza városa 9,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, a Honvédelmi Minisztérium döntése nyomán.



Fotó: a szerző felvételei
Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 01 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 02 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 03 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 04
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 05 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 06 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 07 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 08
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 09 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 10 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 11 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 12
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 13 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 14 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 15 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 16
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 17 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 18 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 19 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 20
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 21 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 22 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 23 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 24
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 25 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 26 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 27 Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 28
Felújított első világháborús hadisírokat és emlékművet adtak át Kiskunfélegyházán / 29
Kapcsolódó videó
Főhajtás a katonahősök előtt
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test