honvedelem.hu
Hős koronaőrök emlékezete
Főhajtással és koszorúzással emlékeztek Veszprémben november 21-én azokra a koronaőrökre, akik 1944 novemberében, illetve decemberében a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket védték a második világháború pusztításai elől.


A megemlékezésen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes kiemelte: vannak olyan helyi ünnepek, megemlékezések, melyek az egész nemzet sorsára kihatnak – ilyen tett volt a tizenöt hős koronaőr 1944-es cselekedete is, melyre ma emlékezünk.

„Veszprém polgárai méltán lehetnek büszkék elődeikre, mint ahogy méltán lehetünk büszkék a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket ma is őrző Honvéd Koronaőrségre” – fogalmazott az államtitkár, utalva arra, hogy miután a Szent Korona ideiglenes őrzési helye a világháborúban megsemmisült, a koronaőrök ideiglenes helyeken – például szenespincében – is rejtették és óvták a koronázási ékszereket.



Ovádi Péter, Veszprém város önkormányzatának képviselője beszédében úgy fogalmazott: a Jókai utcánál 2011-ben létrehozott emléktáblánál történő megemlékezés egyben annak a szimbóluma, hogy mindenáron megvédjük hazánkat.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el többek között Vargha Tamás, Ovádi Péter, és Ádám Barnabás ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka, valamint a Honvéd Koronaőrség állománya.



Fotó: a szerző felvételei

Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Hős koronaőrök emlékezete
Kapcsolódó galéria
Hős koronaőrök emlékezete
Hős koronaőrök emlékezete / 1 Hős koronaőrök emlékezete / 2 Hős koronaőrök emlékezete / 3 Hős koronaőrök emlékezete / 4
Hős koronaőrök emlékezete / 5 Hős koronaőrök emlékezete / 6 Hős koronaőrök emlékezete / 7 Hős koronaőrök emlékezete / 8
Hős koronaőrök emlékezete / 9
Aktuális videók
2019. augusztus 20. 20:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat