honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Aláírta szerződését az ezredik önkéntes területvédelmi tartalékos katona
A hazafiasság legszebb tanúbizonysága, ha valaki a mindennapi munkája mellett kívánja önkéntesen szolgálni közösségünket, hazánkat − hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet dr. Simicskó István honvédelmi miniszter tartott az 1000. önkéntes területvédelmi tartalékos katona szerződéskötése alkalmából december 6-án, szerdán.
Ünnepélyes keretek között írta alá szerződését a Honvédelmi Minisztériumban az ezredik önkéntes területvédelmi tartalékos katona, Náni József tartalékos őrmester. A miniszter történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, rámutatva arra, hogy, 2010-ben mindössze 17 önkéntes katonával rendelkezett a Magyar Honvédség. „Elindítottuk az önkéntes tartalékos rendszer újjáépítését, két esztendővel ezelőtt pedig úgy döntöttünk, mindezt területi alapon folytatjuk” – mondta dr. Simicskó István.



A tárcavezető hangsúlyozta: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program lehetőséget és forrást biztosít arra, hogy 2026-ra a tartalékos rendszer 20 ezer főt számláljon. Az idei év végére kitűzött célt azonban már most elérték, hiszen a területvédelmi tartalékosok száma elérte a vállalt ezer főt.

Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédség képességein, a NATO szövetségi rendszerén, valamint a magyar állampolgárok áldozatkészségén – emlékeztetett a miniszter, aki az utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a hazafiasság legszebb tanúbizonysága, ha valaki a munkája mellett kívánja önkéntesen szolgálni közösségét, hazáját.



Náni József természetesnek nevezte csatlakozását a rendszerhez. „Egyrészt állampolgári kötelességem a hazámat szolgálni, másrészt az önkéntesség és a társadalmi szerepvállalás a civil életemtől sem áll távol” – mondta a tartalékos őrmester.

A honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte: óriási feladat és kihívás a tartalékos rendszer kiépítése, de többek között ennek megvalósítása érdekében hozták létre Takács Attila dandártábornok parancsnoksága alatt az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságot. A toborzás minden járásban folyamatosan zajlik annak érdekében, hogy 2026-ra elérjék a kitűzött célt, a 20 ezer fős önkéntes tartalékos rendszert – fogalmazott dr. Simicskó István.



Fotó: Dévényi Veronika
Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Az ezredik önkéntes területvédelmi tartalékos katona
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
Website Security Test