honvedelem.hu
Szaúd-Arábia: változások a rejtélyes kulcsállamban
Szaúd-Arábia az utóbbi évtizedekben mindig kulcsfontosságú államnak számított mind a Közel-Kelet térségében, mind a világgazdaságban, ám a sivatagi monarchia külpolitikájában látványos váltásnak lehettünk tanúi a közelmúltban. Mi áll a háttérben?
Konkrét beavatkozás Jemenben és Katarban, megnövekedett diplomáciai aktivitás vitatott és ellentmondásos manőverek sorával az egész közel-keleti régióban, nagyszabású gazdasági fejlesztési tervek és egy esetleges világi irányú lazítás kezdete ideológiai fronton – nem könnyű követni a szaúd-arábiai változásokat az utóbbi években, főleg, hogy a monarchia olyan lépéseket tett, amilyeneket korábban egyáltalán nem. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint Szaúd-Arábia aktivitásának megerősödése egyértelműen a királyi családon belül történt változásokhoz köthető, hiszen Abdulláh király 2011-es halála korszakhatárt jelentett a monarchia életében. „Szaúd-Arábiában a mai napig a dinasztia-alapító, Abdel-Aziz ibn-Szaúd fiai kerülnek a trónra. Az államalapítónak több mint ötven fiúgyermeke született, így az unokák, illetve ibn Szaúd testvérei, unokatestvérei egy több ezer főre becsült uralkodói kört tesznek ki. Mindez egy kívülről gyakorlatilag átláthatatlan, a közvetlen leszármazottak és családjaik közötti belső egyensúlyon alapuló politikát eredményezett. A mindenkori király idáig abszolút uralkodónak számított, de a hatalmának voltak belső korlátai. A legkényesebb kérdés mindig is az öröklődés volt.”



Ebbe nyúlt bele radikálisan a jelenlegi uralkodó, Szalman király. Ő a korábbi gyakorlatnak megfelelően először egy másik féltestvért jelölt trónörökösnek, majd pár hónap múlva, váratlanul menesztette. A második meglepő lépése volt, hogy az új trónörököst a harmadik generációból (az államalapító unokái közül választotta) és az ő helyettesének, az uralkodói rangsor harmadik helyére pedig saját fiát, Mohamed bin Szalmant tette. A trónörökös-helyettes, szaúdi viszonyok között fiatalnak számító Mohamed, apja hatalomra kerülésekor megkapta a védelmi minisztériumi tárcát, ez már önmagában meglepő volt. Az pedig, hogy fél évvel később édesapja az öröklés sorrend második helyére emelte, még szokatlanabbnak számított. „Bizonyosan neki köszönhető a szaúdi politika aktivizálódása, ám a mai napig alig tudunk róla valamit. Annyi bizonyos, hogy mielőtt kinevezték a védelmi tárca élére, még vezetési gyakorlata sem igen volt” – mondja Wagner Péter.

Természetesen az aktivizálódásnak voltak komoly előzményei is. „Az Obama-korszakban az Öböl-térség úgy érezte, hogy az Egyesült Államok magára hagyja őket Iránnal szemben. Ez részben igaz is volt, hiszen az Obama-doktrína Kínát tekintette a fő stratégiai kihívásnak, és ahol nem volt szükség az amerikai erők lekötésére, így tehát például Európában vagy a Közel-Keleten, ott igyekezett csökkenteni a politikai, diplomáciai és katonai jelenlétet. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy Washington megegyezett Iránnal a nukleáris kérdésben. A szankciók feloldása Teherán számára hatalmas győzelmet jelentett, Rijád viszont stratégiai veszteségként élte meg, főleg annak fényében, hogy párhuzamosan, az iraki és szíriai háborúk során Irán mindenütt megerősödött. Vagyis az Obama-korszakról az a vélemény alakult ki a szaúdi elitben, illetve az Egyesült Arab Emírségekben vagy Bahreinben is, hogy hátrányban kerülnek az iráni térnyeréssel szemben ezért a maguk kell kézbe venni a dolgokat.”



Ezt követően, 2015-ben Szaúd-Arábia – már Mohamed bin Szalman irányítása alatt – váratlanul beavatkozott a jemeni konfliktusba, méghozzá szövetségben több országgal, olyan típusú katonai intervenció formájában, amilyet korábban a királyság még sosem hajtott végre. A jemeni akciók hátterében szintén az iráni befolyás húzódik meg. „Nem tudjuk mással magyarázni a történteket, csak hogy ennyire fajsúlyosnak ítélik Teherán jelenlétét a hátországukban. Mert egyébként ez a háború nem érné meg. Az egyébként tény, hogy Iránból fegyverek áramlanak a felkelő húszi mozgalomhoz, de a perzsa állam szerepe ezzel együtt sincs akkora Jemenben, mint Irakban vagy Szíriában” – mutat rá Wagner Péter.

Donald Trump amerikai elnök első külföldi látogatása Szaúd-Arábiába vezetett idén év elején. „Ennek a látogatásnak jelentős üzenetértéke volt, az Obama-korszakra válaszul meg akarták erősíteni a szaúdiakban, hogy valami nagy változás következik. Utólag pedig már ezzel hozták összefüggésbe, hogy Katar ellen több öböl-menti ország is fellépett idén nyáron. És természetesen itt is az iráni szál jött elő elsőként a magyarázatokban, bár azt azért érdemes megjegyezni: Dubai például sokkal szorosabb gazdasági kapcsolatokat ápol Iránnal, mint Katar. Úgy gondolom, itt legalább ilyen súllyal esett latba a Muszlim Testvériség politikai szervezetként való jelenléte, hiszen Katarban a testvériség kis túlzással úgy működik, mint egy állam az államban. És a Muszlim Testvériség ideológiailag kihívást, alternatívát jelent a Szaúd-Arábiában egyeduralkodó vahabizmussal szemben.”



Mindez egyébként azért is érdekes, mert Mohamed bin Szalman hercegről azt szokás tartani: hosszabb távon kicsit mérsékelni kívánná a szaúdi államéletet átszövő teokratikus erők befolyását. „Igazából nem látjuk, mit akar elérni ezen a téren a trónörökös” – szögezi le Wagner Péter. „Az azonban biztos, hogy védelmi miniszteri tevékenysége során nem csak a szaúdi külpolitikai aktivitás nőtt meg, hanem a királyság láthatóan kezdi belátni: hosszabb távon fenntarthatatlan lesz egy kizárólag olajtermelésen alapuló gazdaság működtetése. Mohamed bin Szalman gyakorlatilag az első szaúdi vezető, aki érdemben kísérletet kíván tenni arra, hogy csökkentse az olajfüggőséget, diverzifikálja a gazdaságot, megnövelje a szaúdi munkaerő szerepét (magyarán arra törekszik, hogy ne mindent vendégmunkások végezzenek). Mindezt egy nagyszabású, Saudi Vision 2030 nevű program égisze alatt képzeli el. Ennek jegyében indítanák be az állami olajvállalat, az Aramco részleges privatizációját is, ami extra forrásokat jelentene a program végrehajtásához. Ezek a lépések tehát bizonyosan valósak, azt viszont jelenleg még nem lehet eldönteni, hogy a különböző járulékos ötletek – például, hogy a nők is vezethessenek autót – is hosszabb távú célokat szolgálnak, vagy pedig kozmetikai lépésnek tekinthetők. Ilyenekre mindenképpen szükség van, hiszen a jemeni háború nagyon rossz üzeneteket közvetít: egy amúgy is borzasztóan szegény országban teremtettek tulajdonképpen középkori állapotokat a blokáddal és a támadásokkal a szaúdiak, ami nemzetközileg mindenképpen nagyon kellemetlen.”

Persze korántsem biztos, hogy a trónörökös sikerrel jár. „Sokan máris óva intik attól, hogy egyszerre próbáljon levezényelni ennyi drasztikus változást, hiszen ezek egyszerre felboríthatják a megszokott rendszereket” – mondja a szakértő. Wagner Péter hozzáteszi: ugyanakkor egyértelmű, hogy Szaúd-Arábia új utakat keres. „Egyre aktívabb a kapcsolat Kínával és Oroszországgal. Szalman király két hónapos délkelet-ázsiai útjának csúcspontját a pekingi látogatás jelentette tavasszal, ősszel pedig Oroszországban is járt. Noha Rijád és Moszkva Szíriában egymás ellenségeit támogatta, a kétoldalú kapcsolatban roppant pragmatikusak: megegyeztek egy Kalasnyikov-gyár létrehozásáról Szaúd-Arábiában, szó van róla, hogy SZ-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárolnának, és tárgyalnak oroszországi befektetésekről is. Minden jel arra mutat, hogy a szíriai konfliktus mellékes a kétoldalú kapcsolatok tekintetében.”



Irán szerepe olyannyira túlsúlyos a szaúdi biztonságpolitikai gondolkodásban, hogy több elemző még azt sem tartja kizártnak: a királyság akár Izraellel is közeledne egymáshoz a közös ellenlábassal szemben. „Indirekt módon valószínűleg már most is léteznek bizonyos közvetett kapcsolatok a két fél között, az Emirátusokban pedig áttételesen már jelen is van Izrael egy nemzetközi szervezeten keresztül. A kapcsolatok egyébként ebben a vonatkozásban is sokkal pragmatikusabbak, mint azt az utóbbi ötven-hatvan év alapján gondolnánk. Ugyanakkor Jeruzsálem amerikai elismerése izraeli fővárosként alighanem befagyasztja majd a közeledést, amennyiben tényleg létezik ilyen. Mondhatjuk: az öböl-menti monarchiákat nem igazán érdekli a palesztin kérdés, arra viszont érzékenyek, mit gondol róluk az arab közvélemény, nyilvánosan nem hagyhatják figyelmen kívül a reakciókat” – véli Wagner Péter, aki szerint egyébként nyílt szaúdi-iráni konfliktusra még az ellentétek kiéleződése dacára sem kell számítani: a feleknek a megfelelő kapacitásaik sem állnak ehhez rendelkezésre.

Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat