honvedelem.hu
Újabb sikeres év a Kratochvilban
Idén ötödik tanévét kezdte meg a 2013. augusztus 1-jén a Honvédelmi Minisztérium teljes körű fenntartásába került debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. A 2017-es év rendkívüli eredményeket, sikereket és népszerűséget hozott az ország jelenleg egyetlen honvéd középiskolájának. A részletekről Berkecz Gábor, az intézmény igazgatója tájékoztatta a honvedelem.hu-t.


Az igazgatótól megtudtuk: a tanulmányi és sportversenyeken számos szép sikert értek el az iskola tanulói. Első helyezést szereztek a Hajdú-Bihar megyei, majd az országos Haditorna döntőjében, a pákozdi ifjúsági honvédelmi versenyen, a szolnoki ifjúsági Ejtőernyős Honvédelmi Öttusa versenyen, megnyerték a „Célra tarts!” országos döntőt, valamint szintén első helyezést értek el az Országos Légfegyveres Lövész Kupán.

Az elektronikai tanulmányi versenyeken (OSZTV, Ágazati Szakmai Érettségi Tárgyak Versenye) országosan egyéni hetedik és ötödik helyezést, a Simonyi Károly Elektronikai Versenyen a csapat harmadik helyezést szerezték meg a növendékek. Kiemelkedik az Országos Diákolimpián úszásban elért csapat 9. és atlétikában elért 6. és 9. helyezés.



A bentlakásos iskola iránti érdeklődés az idei évben is kimagasló, az osztályokba ötszörös túljelentkezés volt, a növendékek az ország számos pontjáról érkeztek a honvéd középiskolába - mondta Berkecz Gábor, hozzátéve: az iskolai mindennapok szerves része volt a különféle honvédelmi programokon való részvétel. Az idei évben négy nagy túrán vehettek részt a növendékek. A januárban megrendezett Doni Hősök Emlékmeneten, a nyári Katonahősök Meneten, a Bocskai Portyán és az Irinyi János emléktúrán.

Az igazgató hangsúlyozta: a növendékek a fenntartó Honvédelmi Minisztérium és Katolikus Tábori Püspökség jóvoltából eljuthattak Franciaországba, a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatra. Emellett részt vehettek az Isonzó Expressz 2017 utazáson és az MH Ludovika Zászlóalj támogatásával eljuthattak Olaszországba.



Berkecz Gábor kiemelte azt is, hogy az iskola tanulmányi eredményessége kimagasló volt a 2017-es évben, közel negyven tanuló nyerte el a Honvédelmi Minisztérium tanulmányi és szociális ösztöndíjait, az intézmény tanulóinak 60 százaléka ért el 4,0 feletti átlagot.

Kimagasló volt a honvéd középiskola társadalmi szerepvállalása és civil, kulturális rendezvényeken való megjelenése is. Az iskola növendékei a debreceni DORKASZ segélyakcióban több családnak gyűjtöttek, adományokat. Az iskola diákjai emellett részt vettek a március 15-ei, valamint az október 23-ai városi ünnepségeknek, a katonai hagyományőrzők pedig szinte heti rendszerességgel vállaltak szereplést különböző rendezvényeken, ünnepségeken.



Testvériskolai kapcsolat alakult ki Csehország Moravska Trebovában található katonai középiskolájával - mondta Berkecz Gábor, hozzátéve: szeptembertől a Kratochvil katonatanárai és növendékei aktívan bekapcsolódtak a városi általános iskolák honvédelmi programjaiba, emellett az iskola látja el Derecskén a katonai alapismeretek tantárgy oktatását is.

„Nagyon sikeres éven vagyunk túl. A tanítási év szinte minden napjára jutott egy rendezvényünk, programunk. Az iskola népszerűsége minden korábbi időszakot és eredményességet felülmúlt. Ez csak a támogató fenntartói környezettel a civil és katonapedagógusok, közalkalmazottak, növendékek áldozatos munkájával lehetett elérni. A honvéd középiskolát alkotó »Z« nemzedék tagjai egy rendkívül intelligens, de rengeteg törődést igénylő generáció. A rend, szabályok és iskolai, nevelési alapértékek mellett kimagaslóan fontos a motiváció, példamutatás és egyéni törődés. Ezt a generációt minden nap meg kell nyerni, és ha jól csináljuk, akkor csodákra képesek! Mi, a Kratochvilban ezen az úton járunk!” - mondta az igazgató.

A Kratochvilban az év a hagyományos 24 órás kolifocival zárult, a növendékek és tanáraik december 21-ével megkezdik a téli szünetet.




magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat