honvedelem.hu
Van még hely a 60. lourdes-i zarándoklatra
Hatvanadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a franciaországi Lourdes-ban. A zarándoklatra a Magyar Honvédség katonái is jelentkezhetnek.


A HM Katolikus Tábori Püspökség 2018-ban is zarándokutat tervez a franciaországi Lourdes-ba, a 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklatra. A május 17-20. közötti programra február 16-ig még jelentkezhetnek az érdeklődők.

A franciaországi zarándoklat megszokott állomásai között ott vannak azok a nemzeti programok is, amelyeken az adott országok katonái külön-külön vesznek részt - például a gyertyagyújtás és magyar nyelvű megemlékezés a Jelenések Barlangjánál. Természetesen idén is lesznek nemzetközi programok: a hivatalos megnyitó, a nemzetközi mise, valamint a közös búcsúünnepség.



A magyar katonazarándokok első alkalommal 1991-ben, hivatalos keretek közt pedig 1994-ben látogattak Lourdes-ba, innentől kezdve azonban folyamatos a részvételük.

A Nemzetközi Katonai Zarándoklatra a Katolikus Tábori Püspökség honlapján lehet jelentkezni. A részletes program ugyancsak itt olvasható.



Archív felvételeink a tavalyi zarándoklaton készültek.


magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat