honvedelem.hu / MTI - 91. oldal
Továbbra is várja az Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség
2022. július 21. 16:11
„Továbbra is várja az Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség” - hívta fel a figyelmet Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) parancsnokhelyettese július 21-én, csütörtökön az MTI-nek adott interjúban.
Amerikai romboló a Tajvani-szorosnál
2022. július 20. 19:05
A Tajvani-szorosnál elkövetett provokációval, valamint a szoros stabilitásának és biztonságának veszélyeztetésével vádolta július 20-án, szerdán a kínai hadsereg az Egyesült Államok haditengerészetét, melynek egyik rombolója a héten áthaladt a szoroson.
Megérkeztek Lengyelországba az Abrams gyakorló harckocsik
2022. július 19. 17:10
Megérkeztek Lengyelországba az első amerikai Abrams harckocsik, a használt páncélosokat kiképzésre használják a Washingtonnal kötött megegyezés keretében beszerzendő, 250 M1A2 Abrams SEPv3 szállítása előtt - közölte július 18-án Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes és védelmi miniszter.
Amerikai dróncsapás végzett az Iszlám Állam szíriai vezetőjével
2022. július 13. 19:08
Amerikai dróncsapás végzett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai vezetőjével – közölte július 12-én, kedden az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító középső parancsnokság (Centcom).
A honvédelmi miniszter utasítást adott a haderő készenlétének fokozására
2022. július 13. 16:40
Utasítást adott a haderő készenlétének fokozására a honvédelmi miniszter július 13-án, szerdán.
A lett elnök a védelmi kiadások növelését és kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sürgette
2022. július 12. 21:44
Lettországnak feltehetően növelnie kell védelmi kiadásait és a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatot kell bevezetnie – közölte július 11-én, hétfőn a balti ország államfője.
Idén is megidézik a gyulai vár ostromát a Gyulai Végvári Napokon
2022. július 11. 12:07
Több mint kétszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 456 éve zajlott ostromát július 29. és 31. között a X. Gyulai Végvári Napokon.
Megindult a srebrenicai békemenet
2022. július 9. 12:05
Mintegy háromezren vesznek részt az idén a srebrenicai békemenetben, amelynek a résztvevői 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.
Stoltenberg: minél előbb ratifikálni kell Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz
2022. július 5. 15:49
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár július 5-én, kedden kijelentette: arra számít, hogy a szövetséges tagállamok minél előbb ratifikálják Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
A tálibok legfelsőbb vezetője megjelent a nagytanács kabuli ülésén
2022. július 2. 20:46
Hibatullah Ahundzada, a tálibok legfelsőbb vezetője július 7-én, pénteken megjelent a nagytanács (loja dzsirga) kabuli ülésén, és beszédet mondott annak több mint háromezer résztvevője előtt – írta Bilál Karími kormányszóvivő a Twitteren.