Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy

2021. június 3. 0:01

Személyes adatok:
Születési idő: 1973. május 5.
Születési hely: Miskolc
Családi állapota: Nős, két leánygyermek édesapja

Első diplomáját a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán szerezte 1995-ben, tüzér tiszt és földmérő mérnök szakon. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2010-ben katonai vezető mesterképzésben részesült, valamint a hadtudomány doktora lett. Felsővezetői képzését az USA-ban, az Army War College-on végezte 2014-ben.

Katonai szolgálatát 1995-ben Tapolcán, az MH 5. Csobánc Sorozatvető Tüzérezrednél kezdte meg hangfelderítő, majd törzsüteg szakaszparancsnokként.

1997-től Pécsett az MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár ütegparancsnok-helyetteseként, kiképző tisztjeként, törzsfőnökeként, és a harcoló alegységek osztályparancsnok-helyetteseként szolgált 2001-ig.

2003-ban az MH Szárazföldi Parancsnokságán, Székesfehérváron látta el doktrinális főtiszti feladatait a Törzs, Hadműveleti főnökségén. Ezt követően az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál volt részlegvezető, majd megbízott hadműveleti főnökként szolgált Tatán, mielőtt Szolnokon az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljánál Törzsfőnök, parancsnok, illetve az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnokaként teljesített szolgálatot.

A Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségén Osztályvezető és megbízott csoportfőnöki beosztást töltött be 2014-től 2016-ig, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár élére történő parancsnoki kinevezéséig.

2019-től a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Titkárságának Vezetője, majd 2020-tól a Humánpolitikai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár volt 2021-ig. Áder János köztársasági elnök 2021. június 3-ai hatállyal nevezte ki a Magyar Honvédség parancsnokává.

2007-ben a NATO Iraki Kiképző Misszió, különleges műveleti csoport csoportparancsnoka volt, majd 2011-ben az afganisztáni kontingens parancsnoki feladatait látta el.

Számos katonai és civil elismerés, kitüntetés tulajdonosa. Megkapta többek között a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetését (katonai tagozat), a Szolgálati Érdemjel arany fokozata, a Tiszti Szolgálati Jel II. fokozata mellett az USAAM US Army Achievement Medal Amerikai Egyesült Államok Hadseregének kitüntetését, a NATO ISAF Békefenntartásért Szolgálati Jelet, a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet, valamint több esetben Árvízvédelmi és Katasztrófavédelmi szolgálati jelet.

Civil elismerései között a Magyar Tudományos Akadémia, Pro Scientia Aranyérmese, a Magyar Hadtudományi Társaság Korponay János emlékgyűrű tulajdonosa, Debrecen város Pro Urbe Díjazottja és a Miskolci Egyetem Díszpolgára.

Hobbija az ejtőernyőzés, hitvallása az emberi értékek megbecsülése, melynek eredményeként 2010-től a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület Elnökének, 2012-ben pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi Príma díjkiosztón, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az év parancsnokának választották.

Nevéhez fűződik a Magyar Katona Program koncepciójának kidolgozása, elindítása, amelynek szellemében kiemelt figyelmet fordít a honvédség és az állampolgárok kapcsolatára, valamint a társadalommal való kapcsolat minőségének folyamatos javítására.

A Magyar Honvédség legfiatalabb parancsnoka.

Gidrán_index

Gidrán: a huszárok lovának méltó utódja

2023. január 26. 11:17

Az MH Lahner György 2. Ellátóezrednél, illetve a Gidrán páncélozott harcjárművek felszerelésével foglalkozó hazai vállalat gyárlétesítményénél tett látogatást Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter január 22-én, vasárnap. A Magyar Honvédség egykori önálló fegyverneme, a világszerte ismertté vált huszárok hagyományát viszi tovább szellemiségében a Gidrán harcjármű.

London (nyitó)

A londoni Nemzetközi Páncélos Konferencián tartott előadást a Honvéd Vezérkar főnöke

2023. január 25. 9:27

A több mint hatvan előadó, és több mint negyven ország részvételével megrendezett Nemzetközi Páncélos (International Armoured Vehicles – IAVs) Konferencián tartott előadást dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke január 24-én, Londonban. A konferencián részt vett Somogyi János dandártábornok, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójának műveleti helyettese is.

Brüsszel_6

NATO tanácskozáson vett részt a Honvéd Vezérkar főnöke

2023. január 19. 20:16

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) vezetői, valamint Finnország és Svédország képviselői kétnapos tanácskozást tartottak január 18-án és 19-én, a szövetség brüsszeli központjában. Az eseményen részt vett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke, aki találkozott a Belgiumban szolgáló magyar katonákkal is és elismeréseket adott át nekik.

Szalay

Fiatalítás a honvédelmi szervezeteknél

2023. január 17. 12:29

„A veszélyek korában a Magyar Kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága. A modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is. Ebben a munkában most korszakhatárhoz érkeztünk. A haderő személyi állományának is meg kell újulnia" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a január 17-én, kedd reggel megtartott évértékelő értekezleten Budapesten, a Bálnában.

doni_Mátyás_templom_index

Kötelességünk a megemlékezés és a méltatás

2023. január 13. 9:00

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943. január 12-én a szovjet hadsereg addig sosem látott ellentámadásba lendült. A Don folyó mentén védekező magyar honvédek, bár hősies helytállásról tettek tanúbizonyságot, végül visszavonulásra kényszerültek. A doni katasztrófaként ismert eseménysorozat hősei és áldozatai előtt a Mátyás-templomnál rendezett megemlékezésen és szentmisén tisztelegtek január 12-én, csütörtökön. A rendezvényen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

CER_0677

M4 Sport-Az Év sportolója gála az Operaházban

2023. január 9. 22:50

A férfiaknál a világcsúcstartó úszó Milák Kristófot, a nőknél pedig Kozák Luca gátfutót választotta meg a 2022-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Hercegszántó_index

Őrségváltás a déli határon

2022. december 29. 19:01

Magyarország békéjének biztonsága a katonáinkban, rendőreinkben és a határvadászainkban lakozó erő, hiszen a békéhez erő kell - jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes december 29-én, csütörtökön, a hercegszántói határvédelmi bázison.

Hercegszántó_nyitó

A határvadászok átvették a katonák feladatait a déli határon

2022. december 29. 14:13

A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon, feladataikat a határvadász ezred tagjai vették át december 29-én, csütörtökön.

bal alsó_alsó kiemelés 2

Ízelítő az adventi koncertből

2022. december 24. 20:06

Adventi hangversennyel készült a közelgő ünnepekre a Magyar Honvédség Központi Zenekara, az ünnepi dalok december 16-án csendültek fel a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. Ezekben a napokban a koncertből adunk ízelítőt, ma Shakin' Stevens: Merry Christmas everyone című számát hallhatják. Vezényel: Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere. Közreműködik: dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka - dob; Bánfi Csaba őrmester - ének.

index_focikupa

Karácsonyi focikupa

2022. december 22. 22:06

Karácsonyi focikupát rendezett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a debreceni sportcsarnokban. A december 22-én megtartott egésznapos sporttalálkozón négy katonai szervezet, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium – egyenként nyolc-tíz főből álló – labdarúgócsapata mérkőzött meg egymással. A sporteseményt az elmúlt években a koronavírus-járvány miatt nem szervezték meg.