Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy

2021. június 3. 0:01

Személyes adatok:
Születési idő: 1973. május 5.
Születési hely: Miskolc
Családi állapota: Nős, két leánygyermek édesapja

Első diplomáját a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán szerezte 1995-ben, tüzér tiszt és földmérő mérnök szakon. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2010-ben katonai vezető mesterképzésben részesült, valamint a hadtudomány doktora lett. Felsővezetői képzését az USA-ban, az Army War College-on végezte 2014-ben.

Katonai szolgálatát 1995-ben Tapolcán, az MH 5. Csobánc Sorozatvető Tüzérezrednél kezdte meg hangfelderítő, majd törzsüteg szakaszparancsnokként.

1997-től Pécsett az MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár ütegparancsnok-helyetteseként, kiképző tisztjeként, törzsfőnökeként, és a harcoló alegységek osztályparancsnok-helyetteseként szolgált 2001-ig.

2003-ban az MH Szárazföldi Parancsnokságán, Székesfehérváron látta el doktrinális főtiszti feladatait a Törzs, Hadműveleti főnökségén. Ezt követően az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál volt részlegvezető, majd megbízott hadműveleti főnökként szolgált Tatán, mielőtt Szolnokon az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljánál Törzsfőnök, parancsnok, illetve az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnokaként teljesített szolgálatot.

A Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségén Osztályvezető és megbízott csoportfőnöki beosztást töltött be 2014-től 2016-ig, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár élére történő parancsnoki kinevezéséig.

2019-től a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Titkárságának Vezetője, majd 2020-tól a Humánpolitikai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár volt 2021-ig. Áder János köztársasági elnök 2021. június 3-ai hatállyal nevezte ki a Magyar Honvédség parancsnokává.

2007-ben a NATO Iraki Kiképző Misszió, különleges műveleti csoport csoportparancsnoka volt, majd 2011-ben az afganisztáni kontingens parancsnoki feladatait látta el.

Számos katonai és civil elismerés, kitüntetés tulajdonosa. Megkapta többek között a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetését (katonai tagozat), a Szolgálati Érdemjel arany fokozata, a Tiszti Szolgálati Jel II. fokozata mellett az USAAM US Army Achievement Medal Amerikai Egyesült Államok Hadseregének kitüntetését, a NATO ISAF Békefenntartásért Szolgálati Jelet, a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet, valamint több esetben Árvízvédelmi és Katasztrófavédelmi szolgálati jelet.

Civil elismerései között a Magyar Tudományos Akadémia, Pro Scientia Aranyérmese, a Magyar Hadtudományi Társaság Korponay János emlékgyűrű tulajdonosa, Debrecen város Pro Urbe Díjazottja és a Miskolci Egyetem Díszpolgára.

Hobbija az ejtőernyőzés, hitvallása az emberi értékek megbecsülése, melynek eredményeként 2010-től a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület Elnökének, 2012-ben pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi Príma díjkiosztón, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az év parancsnokának választották.

Nevéhez fűződik a Magyar Katona Program koncepciójának kidolgozása, elindítása, amelynek szellemében kiemelt figyelmet fordít a honvédség és az állampolgárok kapcsolatára, valamint a társadalommal való kapcsolat minőségének folyamatos javítására.

A Magyar Honvédség legfiatalabb parancsnoka.

katonazeneindex

Katonazene: a barátság, az együttműködés és a béke nyelve

2022. október 9. 10:33

Véget ért Debrecenben a XXI. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál október 8-án, szombaton. A rendezvény zárónapján az érdeklődők az MH Debrecen Helyőrségzenekar, az MH Szolnok Légierőzenekar és a Magyar Honvédség Központi Zenekara előadásai mellett a szlovák Banská Bystrica Katonazenekar, a szerb Niš Katonazenekar, a cseh Olomouc Katonazenekar, illetve az Alsó-Ausztria Katonazenekar játékát is hallhatták a Főnix Csarnokban.

009

A Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál nyitókoncertje

2022. október 7. 12:00

Négy év szünet után idén újra megrendezik a Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált. A debreceni esemény október 6-ai nyitókoncertjén részt vett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és Farkas Sándor alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka is.

2022.10.06_Miniszteri_gsof 35

Büszkék lehetünk különleges képességeinkre

2022. október 7. 11:07

„A magyar kormány büszke az ország különleges műveleti erőire és fontosnak tartja ezen csapatok hozzájárulását az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tevékenységéhez és a régió biztonságához” - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter október 6-án, csütörtökön, a GSOF Symposium Europe zárónapján.

4

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

2022. október 6. 9:27

Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án, csütörtökön reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

image0

A Védelmi Együttműködési Kezdeményezés vezérkari főnökei találkoztak Szlovéniában

2022. október 5. 17:27

A Védelmi Együttműködési Kezdeményezés (DECI) vezérkari főnökei találkoztak a szlovéniai Postojnában október 5-én, szerdán. A találkozón hazánkat dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka képviselte.

interjutartalekos

„Köszönet illeti a tartalékos katonákat!”

2022. október 4. 12:17

„Óriási köszönet illeti az önkéntes tartalékosokat, mert munka mellett vállalják, hogy tesznek a hazáért. Külön köszönet jár az önkéntesek családjainak és munkáltatóinak is, hiszen az ő segítségük, támogatásuk nélkül ez nem menne” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 Ma reggel című műsorának október 4-ei, reggeli adásában.

016

Alakulatfutás és parancsnokváltás Veszprémben

2022. október 3. 21:17

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezetésével alakulatfutáson vettek részt az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ (MH LMVIK) katonái, október 3-án, hétfőn. A futást követően csapatzászló átadás-átvételi ünnepséget rendeztek, amelyen Bardon Tamás ezredest, az alakulat új parancsnokát köszöntötték.

nemzeti vagta

Nemzeti Vágta: becsülettel és bátorsággal

2022. október 3. 9:37

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Nemzeti Vágtát Budapesten, a Hősök terén, október 1-2-án. A döntő futam után dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka adta át a díjat az első helyezettnek.

Maroth - Ruszin M1 - 20220930

Folytatódik és felgyorsul a haderőfejlesztés

2022. október 1. 9:29

A brüsszeli szankciók és a gazdasági válság ellenére is tovább folytatódik a haderőfejlesztés Magyarországon, sőt felgyorsítják azt – nyilatkozta dr. Maróth Gáspár az M1 Ma este című műsorában, szeptember 30-án. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával együtt a most véget ért Brave Warrior 2022 többnemzeti harcászati gyakorlatról is beszélt a péntek esti adásban.

Brave_Warrior_VIP_index

Harckész a magyar vezetésű zászlóaljharccsoport

2022. szeptember 30. 9:10

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is megtekintette a Brave Warrior 2022 elnevezésű gyakorlat képességbemutatóját szeptember 29-én, csütörtökön. A komplex harcászati kiképzési foglalkozássorozat legfontosabb feladatait bemutató, éleslövészettel egybekötött mozzanatok kapcsán a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a végrehajtók nagyon komoly felkészültségről, nemzetközi együttműködésről, a magyar katonák pedig kimagasló teljesítményről tettek tanúbizonyságot.