Galériák - 1059. oldal
Kiképzési nagyüzem a szomódi lőtéren
2015. október 30. 7:16
Több kiképzési foglalkozásnak ad otthont a napokban a Magyar Honvédség szomódi gyakorlótere. A mintegy száz amerikai katona, valamint az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt alegységeinek részvételével végrehajtott közös kiképzés mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvéd tisztjelöltjei is gyakorolták a harcjárművek toronyfegyvereinek kezelését.
Kegyeleti gyertyagyújtás
2015. október 29. 19:59
Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak a halottak napja alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán október 29-én, csütörtökön délután. A megjelent katonaattasék és magas rangú katonatisztek előtt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter arra emlékeztetett, hogy a mai kor békéje azoknak a hős katonáknak is köszönhető, akik az életüket adták az elmúlt korok háborúiban. A tárcavezető szerint mindegy, hogy melyik nemzet elesett katonájáról van szó, hiszen csak az a lényeg: feláldozták életüket, vagyis mindenüket odaadták a hazájukért.
Tisztelgés a hősi halált halt katonák előtt
2015. október 29. 18:40
A Honvédelmi Minisztérium szervezésében, a Halottak Napja alkalmából, kegyeleti koszorúzásokkal emlékeztek a hazánk területén hősi halált halt katonákra október 29-én, csütörtökön.
Magyarországon ülésezik a NATO szárazföldi képességének fejlesztésével foglalkozó bizottsága
2015. október 29. 11:23
Magyarországon ülésezik a NATO Szárazföldi Képességek Csoport Gyalogos Katona Rendszerek Bizottsága (NAAG Land Capability Group Dismounted Soldier System), amely a gyalogos katonák felszerelésének fejlesztésével foglalkozik. Az egyhetes budapesti programok közül a honvedelem.hu a bizottság tagjai számára szervezett haditechnikai bemutatón és lövészeten vett részt, amelyet október 28-án, szerdán tartottak az izbégi lőtéren.
Statikusan
2015. október 28. 7:04
Bradley, HUMWEE-k és BTR-ek: közös amerikai-magyar statikus bemutatót tartottak a 173. Légimozgékonyságú Dandár, a 2. Lovassági Ezred, illetve az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái október 27-én, kedden, a tatai piacterén. A városban mostanság katonailag nagy a nemzetközi forgalom, mivel a „százhetvenhármasok” egy nagyobb hadgyakorlat keretében, több országban (így hazánkban is) visszacsoportosítást hajtanak végre. Másrészt pedig az amerikai ezred 4. zászlóaljának egy százada, magyar bajtársaikkal közös kiképzésen vesz részt a városban és környékén.
„Legdrágább kincsüket, az életüket adták a hazáért”
2015. október 27. 17:58
Emlékezni jöttünk ide. Emlékezni halottainkra, hőseinkre, azokra, akik legdrágább kincsüket, az életüket adták a hazáért – fogalmazott Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sátoraljaújhelyi hősök temetőjében, október 27-én, kedden.
Supersonic Flight
2015. október 27. 9:00
In recent days, Hungarian airmen serving with the Baltic Air Policing mission were practicing several activities including supersonic high-altitude intercept, attacking targets on the ground and refueling with engines running.
Eredményes volt a Quick Response 2015
2015. október 25. 7:14
Október 13-22. között rendezték meg az EUFOR ALTHEA művelet idei legjelentősebb katonai eseményét, a Quick Response 2015 gyakorlatot. A gyakorlat középpontjában a béketámogató műveletek gyakorlása állt, szoros együttműködésben a bosznia-hercegovinai hadsereggel.
Családi nap ’56 emlékére a HM HIM-ben
2015. október 23. 20:15
Fegyversimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és tárlatvezetésekkel várták a családokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM) október 23-án egész nap.
1956 hősei előtt hajt fejet az ország
2015. október 23. 13:39
Katonai tiszteletadással vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt, a Kossuth téren az ’56-os forradalom és szabadságharc emléknapján, 2015. október 23-án délelőtt. Fotógalériánk.