Galériák - 1099. oldal
Ünnepeltek és toboroztak is a Bocskai-dandár hajdúhadházi bázisán
2015. május 10. 7:01
Egész napos programsorozattal ünnepelték a hajdúhadházi kiképző bázison a névadó, Vay Ádám születésének 358. évfordulóját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái. A rendezvényen jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi haderőnem főnöke is.
Az egészségesebb társadalomért is teker a sereg
2015. május 9. 16:02
„Ez ugyan nem verseny, de ahogy mondani szokták: az utolsó mosogat…” – indította útjára Hende Csaba honvédelmi miniszter a „Tekerj a sereggel!” elnevezésű, két napos, Balaton körüli kerékpártúrát, május 9-én, szombaton, Keszthelyen. A tárcavezető szerint a sereg – és saját maga is – részben az egészségesebb társadalomért is teker. A túrán részt vesz – mások mellett – Ilan Mor, Izrael állam rendkívüli, és meghatalmazott budapesti nagykövete is.
Domborművek, jelvények és töltényhüvelyek
2015. május 9. 11:16
Nagy Háború, Hősök emlékére 1914-2014 címmel nyílt kiállítás május 7-én, Budapesten, a Budai Klub-Galériában. Vitéz Prutkay Péter alkotásai sajátos módon tisztelegnek az első világháború előtt.
Szolnokon járt az amerikai nagykövet
2015. május 8. 15:32
A Magyar Honvédség különleges műveleti képességéről tájékozódott Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, aki Hende Csaba honvédelmi miniszterrel együtt szakmai látogatáson járt a szolnoki Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison május 8-án, pénteken.
Nem gáz a gázálarc!
2015. május 8. 9:19
Ügyességi versennyel, és statikus technikai bemutatóval fűszerezett nyílt napot tartott óvodások és általános iskolások számára az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj május 7-én. A székesfehérvári rendezvényre a zászlóalj jogelőd alakulatától, az egykori kiskőrösi vegyivédelmi ezredtől közel húsz nyugdíjas is ellátogatott.
Hamarosan véget ér az idei Szentesi Fokos gyakorlat
2015. május 8. 7:13
Már a 3. fázisban, annak is a végén tart az idei Szentesi Fokos elnevezésű gyakorlat, amelyen a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái bizonyították felkészültségüket.
„Vasember” Koszovóban!
2015. május 7. 17:37
Közel ötven magyar békefenntartó vágott neki a „Dancon March” vagyis a dán menet leküzdésének, Koszovóban.
„Legyetek hűek a kimondott szóhoz!”
2015. május 7. 17:09
A február elején kezdődött alapkiképzés befejezése után százhetvenkét szerződéses katona tett esküt május 7-én, csütörtökön Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A szolgálatot megkezdő állományt Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte.
Szolnokra került a vándorserleg
2015. május 7. 9:21
Három napig küzdöttek a lángokkal és egymás ellen a Magyar Honvédség tűzoltó-alegységei Kecskeméten. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság május 4-6. között megrendezett tűzoltó szakmai versenyének vándorserlegét az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapata nyerte, egyéniben pedig az MH Anyagellátó Raktárbázis táborfalvai bázisán dolgozó Tarnóczki Tibor közalkalmazott bizonyult a legjobbnak.
A Magyar Honvédségben nem számít sem a vallás, sem a bőrszín
2015. május 7. 7:17
Újabb állomásához érkezett az esélyegyenlőségi programsorozat: a „Jövőjük a haza védelme” című filmet és fotókiállítást május 6-án, szerdán Sajószentpéteren, a Rendezvények Házában mutatták be.