Galériák - 1424. oldal
Emléktábla-avatás
2010. október 28. 15:13
Ünnepélyes keretek között került sor a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán vitéz Zách Emil altábornagy, címzetes vezérezredes emléktáblájának avatására. Az október 28-i rendezvényen beszédet mondott dr. Holló József nyugállományú altábornagy, az intézmény főigazgatója.
Vegyivédelmi katonák éles bevetésen
2010. október 28. 8:14
A székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj az egyik főszereplőjévé vált a Veszprém megyei Kolontárt és Devecsert érintő ipari katasztrófának. A vegyivédelmi katonák alig néhány órával a két települést elárasztó vörösiszap-áradat után már a helyszínen voltak és megkezdték a mentesítési feladatokat. E munkában a mai napig részt vesznek.
Nyolcvanezer lövés egy évben
2010. október 28. 6:15
Sidi Péter hazánk egyik legeredményesebb sportolója, többszörös Európa-, és világbajnok, akit a nemzetközi szövetség idén januárban megválasztott a világ legjobb sportlövőjének. Beszélgetésünk harmadik, záró részéből egyebek mellett kiderül: a sportlövészetben nem szabad hibázni. Péter 2010 októberétől a HM Zrínyi Kft. munkatársa, és együttműködésünket illetően kölcsönösen nagy előnyökben reménykedünk.
Megemlékezések, koszorúzások
2010. október 27. 21:11
Gyertyagyújtást és koszorúzási ünnepséget tartottak az ország számos pontján a Halottak napja alkalmából október 27-én. Este, a Budai Várban, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán rendezett kegyeleti gyertyagyújtáson részt vett Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.
Harkányban és Beremenden koszorúztak
2010. október 27. 10:37
A Magyarország területén elhunyt és eltemetett bolgár, horvát, szerb és szlovén katonákra emlékeztek október 26-án Baranya megyében. A halottak napja alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium által rendezett ünnepségen koszorúkat helyeztek el a harkányi bolgár, illetve a beremendi volt jugoszláv katonai temetőben.
A nemzeti büszkeség jelképe
2010. október 27. 8:49
Ünnepélyes sorakozón emlékeztek meg az 1956-os forradalom eseményeiről a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar katonák. A Pejë/Peč mellett lévő Villaggio Italia nemzetközi katonai tábor TOA-terén nemcsak a MH KFOR Kontingens állománya sorakozott fel, hanem a Nyugati Többnemzeti Harccsoport törzsében szolgáló magyar, olasz, szlovén és román kontingensek képviselői is.
Még előtte állnak az „arany évek”
2010. október 27. 5:59
Sidi Péter, hazánk egyik legeredményesebb sportolója, többszörös Európa-, és világbajnok, akit a nemzetközi szövetség januárban megválasztott a világ legjobb sportlövőjének. Péter 2010 októberétől a HM Zrínyi Kft. munkatársa, és együttműködésünket illetően kölcsönösen nagy előnyökben reménykedünk. Beszélgetésünk második részéből kiderül: több versenyszámban is világcsúcstartó.
„Emberek az embertelenségben” projektnyitó
2010. október 26. 10:26
„Emberek az embertelenségben” elnevezésű múzeumpedagógiai projekt – konferenciával egybekötött – megnyitójára került sor október 25-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM). A projekt a „Múzeumok mindenkinek program – A múzeumok oktatási, képzési szerepének erősítése” című pályázat keretében valósul meg az Európai Unió támogatásával.
A negyedik olimpiájára készül
2010. október 26. 5:15
Hazánk egyik legsikeresebb sportolója Sidi Péter sportlövő, aki az olimpiát leszámítva minden nemzetközi versenyen szerzett már érmet. Emellett ő a világcsúcstartója a háromszáz méteres versenyszámnak, a nemzetközi szövetség pedig idén januárban megválasztott a világ legjobb sportlövőjének. Péter 2010 októberétől a HM Zrínyi Kft. munkatársa, és együttműködésünket illetően kölcsönösen nagy előnyökben reménykedünk.
Horvát védelmi ipari kiállítás Szentendrén
2010. október 25. 10:14
Október 21-én Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) adott otthont a Horvát Köztársaság védelmi ipari kiállításának (CID), amelynek megnyitóján a két ország magas rangú diplomáciai és katonai képviselői vettek részt, akiket Mikusi Zsolt ezredes, az MH KKB parancsnoka fogadott.