Galériák - 21. oldal
Célegyenesben a tartalékos katonák felkészítése
2024. augusztus 2. 13:00
Általános harcászati foglalkozáson vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem azon civil szakos hallgatói, akik tartalékos katonai szolgálatot vállaltak. Az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékos katonái az elméletben már megszerzett ismereteiket alkalmazták a gyakorlatban július 31-én, szerdán, a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren. A kiképzésen a résztvevők a terepen való mozgás, a tűzpárok, valamint a tűzcsoport tevékenységének alapjai mellett az ellenségtől való elszakadás fogásait is elsajátították.
Jolly Vihar 24: újra Pápán az amerikai sólymok
2024. augusztus 2. 11:30
A Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtér volt a logisztikai központja a Jolly Vihar 24 harctéri kutató-mentő gyakorlatnak, amelyen három amerikai HH-60G Pave Hawk helikopter vett részt.
Biztonságban, magyar földön
2024. augusztus 1. 20:27
A közel-keleti háborús eszkaláció veszélye miatt a Magyar Honvédség 29 embert, magyar, cseh és szlovák állampolgárokat hozott haza Libanonból légi úton – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Magyar Honvédség is segít Észak-Macedóniában
2024. augusztus 1. 17:10
„A gépek egy fordulóban egyenként 2500 liter vizet képesek eljuttatni a területre, de nem ez a legfontosabb tulajdonságuk, hanem az, hogy közvetlenül a tűzfészek fölött tudnak oltani” – így fogalmazott az Észak-Macedóniában tomboló erdőtűz oltására felajánlott helikoptereinkkel kapcsolatban Simon Zsolt ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnok-helyettese a H225M helikopter indulásakor, augusztus 1-jén, Szolnokon.
Lövészeten a készenlétisek
2024. augusztus 1. 10:30
Pisztollyal, gépkarabéllyal és távcsöves puskával tartott lövészetet az MH EUFOR Készenléti Erők Lövész Százada július 31-én, Szolnokon.
Helikopterekkel segítjük az erdőtüzek megfékezését
2024. július 31. 17:00
Két katonai helikoptert indít segítségnyújtásra a Magyar Honvédség a tűzvész sújtotta Észak-Macedóniába – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Bizonyítják elköteleződésüket
2024. július 31. 15:30
„A területvédelmi tartalékos rendszer elősegíti a társadalmi kohéziót és az integrációt” – jelentette ki dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára Barcson, ahol július 31-én több, mint száz, a barcsi járásból érkezett roma területvédelmi tartalékos kötött szerződést.
MH terep-akadályfutó bajnokság és Weekend Warriors
2024. július 31. 9:10
221 versenyző, köztük 110 katona indult július 27-én, a Szentesen rendezett Magyar Honvédség terep-akadályfutó bajnokságon, amely egyben a Weekend Warriors - országos OCR- (akadályfutó-) bajnokság is volt. A verseny rendezői, a Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred és a Honvéd Rákóczi Sportegyesület, Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége az 5 kilométeres pályán 23 akadályt alakítottak ki. Az MH bajnokságon három korcsoportban és kadét kategóriában indultak a versenyzők, míg a civil OB-n elit, korosztályos, amatőr és csapatépítő kategóriákban díjazták a legjobbakat.
Előtérbe kerül a hazafias nevelés a Mathias Corvinus Collegiumban
2024. július 30. 12:30
„Az együttműködési megállapodás lehetőséget biztosít az MCC hallgatóinak hazafias és honvédelmi nevelésére, akik lehetőséget kapnak a katonai hivatás megismerésére is” – fogalmazott Kutnyánszky Zsolt, a honvédelmi tárca védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára július 29-én, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium és Mathias Corvinus Collegium között létrejött együttműködési megállapodás aláírása alkalmából.
A nap, amely döntően változtatta meg a világot
2024. július 30. 11:00
Az 1914. július 28-án kirobbant háború nagyon rövid időszakot ölel fel a magyar hadtörténelem távlatában, mégis teljesen megváltoztatott mindent, amit odáig tartottunk magunkról, a világról, és azoknak a népeknek a történetében is, akiknek képviselői, leszármazottai velünk emlékeznek – jelentette ki dr. Töll László katonai identitásért felelős miniszteri biztos a nagy háború néven is emlegetett első világháború kitörésének 110. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi katonai hagyományőrző megemlékezésen a budapesti Hősök terén július 28-án, vasárnap.