Galériák - 60. oldal
Rohamlövészek terepen
2024. május 7. 7:00
Az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár 882-es rohamlövész osztaga komplex harcászati mozzanatot hajtott végre a közelmúltban.
Ahol a futball és honvédelem összeér
2024. május 6. 17:21
Mi a PzH 2000? Tank, önjáró löveg, rakéta vagy vadászgép? – még négy ehhez hasonló kérdésre kellett helyes választ adni a május 5-ei FTC-DVSC bajnoki mérkőzéssel párhuzamosan megrendezett honvédelmi napon a toborzók kvízjátékán, ahhoz, hogy az ember részt vehessen egy helikopteres utazást ígérő nyereményjátékon.
„Amikor a katona előre tartja fegyverét, akkor a mögötte lévőt védelmezi”
2024. május 6. 8:58
„Nem függesztjük fel háborúban sem az ötödik parancsolatot, de tudjuk, hogy adott helyzetben mást jelent a fegyverhasználat. Ahogy Szent II. János Pál pápa mondta, a békesség Istenének van szüksége rátok” – fogalmazott a IX. Keresztény Film- és Könyvnapok május 3-i kerekasztal-beszélgetésén Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök. Az Uránia Nemzeti Filmszínház kávéházában háborúról és békéről folyt a szó Magyarország Katonai Ordináriusa és dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével.
Az Ultrabalaton dobogóján a nyolcfős honvédelmi női csapat
2024. május 5. 18:26
A Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget képviselő, GI Jane néven induló női csapat 18 óra alatt teljesítette a hétvégi Ultrabalaton 211 kilométeres távját. A nyolc lelkes és edzett hölgy erőfeszítését siker koronázta: Európa egyik legnagyobb tókerülő futóversenyén saját kategóriájukban harmadikként értek célba.
Bélyeget bocsátottak ki Kincsem tiszteletére
2024. május 5. 18:22
Kincsem, a világhírű magyar versenyló 1874. március 17-én született. A százötven évvel ezelőtti eseményre emlékezve az egyik legjelentősebb hazai galoppeseményen, a Nemzeti Díj versenynapján, ünnepélyes keretek között mutatták be Budapesten az évforduló alkalmából kibocsátott Kincsem-bélyeget.
Együtt készültek a pápai és kecskeméti járőrkutya vezetők
2024. május 4. 17:44
Újabb közös kiképzést tartottak az MH 47. Bázisrepülőtér és az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár járőrkutya vezetői. A pápai gyakorlás során szájkosaras és őrző-védő feladatokat hajtottak végre, akadálypályán edzették a kutyákat, lépcsőről gyakoroltak elfogást, illetve járőrútvonalra behatoló személy feltartóztatását szimulálták.
További területeken tervez együttműködést a magyar és török haderő
2024. május 3. 21:11
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kétoldalú vezérkarfőnöki találkozón fogadta török partnerét, Metin Gürak vezérezredest, aki első ízben látogatott hazánkba.
A százéves magyar altisztképzést ünnepelték
2024. május 3. 18:54
A Magyar Királyi Jutasi Honvéd Altisztképző és Nevelőintézet alapításának századik évfordulója alkalmával ünnepi sorakozót rendeztek a szentendrei Görgei Artúr laktanyában, május 3-án, pénteken. Az MH Altiszti Akadémia ünnepségén részt vett dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa.
Vezérezredesi látogatás a Mária Terézia-laktanyában
2024. május 3. 14:28
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke május 2-án látogatást tett a budapesti Mária Terézia-laktanyában. Állománygyűlés keretében a vezérezredes ismertette a Magyar Honvédségnél folyamatban lévő változásokat, valamint célkitűzéseit és elvárásait az elkövetkező időszak vonatkozásában, majd helyszínbejárással zárta az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tett látogatását.
Tervezés, döntés, megvalósítás
2024. május 3. 10:11
Járőrözési feladatok, harcálláspontok telepítése és üzemeltetése, sérült ellátása és területről való kimentése: csak néhány azokból a komplex feladatokból, amelyet hét napon át három helyszínen, 150 katona bevonásával gyakoroltak az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred ezredtörzsének, valamint a 38., 46. és a 101. Területvédelmi Zászlóaljának katonái.