Galériák - 768. oldal
Felkészültek a béke őrzésére
2019. április 14. 12:49
Az oklevelek átadásával ért véget a 37. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam április 12-én, pénteken, Szolnokon. Az MH Béketámogató Kiképző Központban Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese gratulált a felkészítést eredményesen teljesített tiszteknek.
Spartanok lettek a felderítők
2019. április 13. 10:55
Március utolsó napján 50 felderítő katona várta a rajtjelet Nagykanizsán, a Spartan Race Sprint versenyen. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy gyakorló öltözetben és bakancsban teljesítik a 7,2 kilométer hosszú, 20 akadállyal nehezített pályát. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a csapat felkészülését Zimányi Gábor, OCR-edző is segítette, a megfelelő erőnléti edzésprogramot pedig az ezred testnevelő tisztje állította össze és vezette le heti rendszerességgel.
A béke őrzésére készültek
2019. április 13. 7:13
Kétnapos zárógyakorlattal ért véget a 37. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC), Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A háromhetes felkészítés résztvevői április 10-11-én bizonyították a felkészültségüket.
A katinyi áldozatokra emlékeztek
2019. április 12. 20:25
A Katinyi Áldozatok Emléknapján tartottak megemlékezést április 12-én, pénteken, Óbudán.
Remembering the Martyrs of Katyn
2019. április 12. 20:25
A commemoration was held on the Remembrance Day of the Katyń martyrs on Friday, 12th April in Óbuda.
Véget ért az Országos Haditorna Verseny
2019. április 12. 17:56
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség idén is megrendezte az Országos Haditorna Versenyt, amelynek célja a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében.
Hazatértek a Balkánról
2019. április 12. 12:08
Az évforduló legfontosabb üzenete a hazaszeretet: katonáink két évtizedes helytállása a Balkán békéjének a garanciája és Magyarország biztonságának egyik záloga – mondta el Szloszjár Balázs ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka április 11-én, csütörtökön, az MH KFOR Kontingens tizenkilencedik váltásának visszafogadó ünnepségén, Debrecenben.
Életerős Harcos Romániában
2019. április 12. 10:54
Két hét – több mint ezer sérült – harminckilenc nemzet – kétezer-ötszáz katona – magyar vezetés. Íme a Vigorous Warrior 2019 – azaz Életerős Harcos – gyakorlat számokban.
Hősi halált halt ejtőernyősökre emlékeztek
2019. április 12. 9:40
1941. április 12-én indult volna először bevetésre a Magyar Királyi Honvédség legelső ejtőernyős-zászlóalja, ám a vitéz Bertalan Árpád őrnagy vezette egység vezérgépe még el sem hagyta a jutaspusztai repülőteret, amikor bekövetkezett a katasztrófa. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete szervezésében az utódok idén is koszorúzással és ejtőernyős ugrással emlékeztek meg elhunyt bajtársaikról.
Pontonhídon a honvéd tisztjelöltek
2019. április 12. 8:26
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) negyedéves, műszaki szakos honvéd tisztjelöltjei vendégeskedtek április 8–12. között Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. A leendő műszaki tisztek különböző kiképzési foglalkozásokon vett részt az alakulat Tisza-parti gyakorlótéren.