Galériák - 834. oldal
Három az igazság!
2018. június 29. 11:11
Immár júniusban harmadik alkalommal rendezték meg az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred honvédelmi táborát. Az érdeklődőket két turnusban fogadták Kaposváron.
Kecskeméten, Pakson és Medinán jártak a katonai attasék
2018. június 29. 8:43
Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék számára. A katonadiplomaták első nap a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és az MH Légijármű Javítóüzem feladatrendszerét ismerték meg, majd másnap a Paksi Atomerőműnél és az MH 54. Veszprém Radarezred 2. Gerinc Radar Mérőpont Medina bázisán tettek látogatást.
Megmérettetésen a vegyivédelmi zászlóalj
2018. június 29. 7:29
Második hete folyik a Bíbor Sugár 2018 elnevezésű gyakorlat az újdörögdi gyakorlótéren. Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj éves nyári foglalkozássorozatának utolsó napjaiban a részt vevő katonáknak egy hetvenkét órás, megállás nélküli harcászati feladat során kellett bizonyítaniuk.
A honvéd egészségügy különleges szolgálat
2018. június 28. 18:23
A magyar egészségügy napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban június 28-án, csütörtökön.
Új parancsnok a magyar NFIU élén
2018. június 28. 15:22
A jövőben Garas László ezredes helyett Topor István ezredes lesz a Magyarországon, Székesfehérváron települő NATO Erőket Integráló Elem (NFIU) parancsnoka. A június 28-ai parancsnoki átadás-átvételi ünnepségen Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: az elmúlt évek itt folyó munkája is kiváló példáját adta annak, hogy Magyarország megbízható szövetséges, és NATO-kötelezettségeink teljesítésére kiemelt fontosságú feladatként tekintünk.
New Commander at the Helm of the Hungarian NFIU
2018. június 28. 15:22
In the future Colonel László Garas will be succeeded by Colonel István Topor as the Commander of NATO Force Integration Unit (NFIU), stationing in Székesfehérvár, Hungary. At the handover/takeover ceremony of the Commander’s authority on June 28, István Szabó, the State Secretary of the Ministry of Defence for Defence Affairs, emphasised that the work ongoing there during the recent years proved that Hungary is a reliable Ally and that the performance of our NATO obligations is a priority task for us.
„Együtt erősebbek és hatékonyabbak lehetünk”
2018. június 27. 13:55
A V4-es együttműködés kiemelten fontos hazánk számára, hiszen erősíti régiónk biztonságát, és kiegészíti a szövetségi struktúrában folytatott közös munkát – hangsúlyozta Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök Budapesten, június 27-én.
Together, we Can Be Much Stronger and More Effective
2018. június 27. 13:55
The V4 co-operation is a priority for our country, as it strengthens our region’s security and it complements the joint work in the Alliance structure – underlined Lieutenant General Ferenc Korom, Chief of Defence (CHoD) in Budapest, on June 27.
Magyar légi fölény Svédországban
2018. június 26. 13:32
Történelmi pillanatnak lehettek részesei azok a magyar katonák, akik résztvevői voltak a Légi Fölény 2018 elnevezésű gyakorlatnak. A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen vadászgépei első alkalommal vettek részt levegő-föld éleslövészeten, az északi sarkkörtől mindössze száz kilométerrel délre.
Aktívan telt a honvédelmi tábor első hete Kaposváron
2018. június 26. 12:12
Idén is izgalmas, színes programokkal és érdekes feladatokkal várta a honvédelem ügye iránt érdeklődő diákokat az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, ahol az elmúlt héten rendezték az idei honvédelmi tábor első turnusát.