Galériák - 906. oldal
Védelmi gyakorlat a Dunán
2017. október 21. 11:03
Budapest Fővárosi Védelmi Bizottsága szervezte azt a komplex védelmi igazgatási gyakorlatot, amelyet október 19-én, egy hajón tartottak a Duna fővárosi szakaszán.
A haza szolgálatát vállalták
2017. október 21. 7:21
Ötvenegy szerződéses katona tett ünnepélyes honvédesküt október 19-én Szentesen, a Damjanich-laktanyában. Az eskü szövegét Kovács Norbert közkatona mondta el társai előtt.
Tisztelgés a hőseink előtt
2017. október 20. 19:43
Hódmezővásárhely alpolgármesterének és a térség országgyűlési képviselőjének meghívása alapján az első világháborúban elesett hősi halottak felújított hadisírjának átadóünnepségén mondott ünnepi beszédet október 20-án, pénteken, a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.
Biztonság nélkül nincs szabadság
2017. október 20. 16:39
Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb állama, amely képes megvédeni minden polgárát, ám ezért a biztonságért tenni is kell – mondta dr. Simicskó István október 20-án Budapesten, a honvédelmi tárca október 23. alkalmából rendezett központi ünnepségén.
Nagy kihívásokat tartogat a jövő
2017. október 20. 16:18
Továbbra is van okunk aggódni a jövőt illetően, éppen ezért fontos, hogy fenntartsuk védelmünket – fogalmazott dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára október 20-án, pénteken, Budapesten, az Európai Katonai Újságírók Szövetsége (European Military Press Association – EMPA) kongresszusán.
NATO Counter Intelligence Centre of Excellence Opens in Krakow
2017. október 20. 11:15
On Thursday, 19 October the NATO Counter Intelligence Centre of Excellence, established with Hungarian participation, officially started its activity in Krakow. Minister of Defence Dr. István Simicskó attended the opening ceremony and, speaking to Hungarian news agency MTI, emphasized that the establishment of the institution contributes to strengthening the security of the Central European region.
Polish–Hungarian (Military) Friendship
2017. október 20. 9:00
Polish and Hungarian soldiers recently took part in a combined training event in Camp Novo Selo, Kosovo.
Közelharckupát rendeztek Szentendrén
2017. október 20. 7:20
Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián rendezték az V. Kinizsi Közelharc Kupát október 19-én, csütörtökön.
Civil áldozatokra emlékeztek
2017. október 19. 18:33
Soha annyi civil áldozata nem volt háborúnak előtte, mint a második világégésnek − hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes október 19-én, csütörtökön, Székesfehérváron.
Mai szabadságunk az ’56-os forradalomból sarjad
2017. október 19. 16:19
„Soha nem tudták kiirtani belőlünk a szabadság iránti vágyat” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes október 19-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, a nemzeti ünnepünk tiszteletére, a honvédséggel együttműködő és a katonai hagyományokat ápoló társadalmi szervezetek számára rendezett központi ünnepségen.